Budapesti hétköznapok
Két embert megkéselt, egy autót felgyújtott egy férfi Budapesten
A férfi a XVI. kerületi Arany János utcában, egy áruház mögött reggel fél hét körül késelte meg volt feleségét és annak élettársát.
Megkéselte volt feleségét és annak új élettársát, akinek elvitte és felgyújtotta a kocsiját is egy férfi kedd reggel. A tettes önként feladta magát – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.
A férfi a XVI. kerületi Arany János utcában, egy áruház mögött reggel fél hét körül késelte meg volt feleségét és annak élettársát
Az elkövető a megszúrt férfi kocsijával menekült el, de azt a közelben felgyújtotta és hátrahagyta.
A megkéselt pár a közeli mentőállomásra ment be segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. Az első adatok szerint a nő életveszélyesen, élettársa súlyosan megsérült.
A szurkáló után a fővárosi rendőrök hajtóvadászatot indítottak, a férfi azonban nem sokkal nyolc óra után önként feladta magát a XVI. Kerületi Rendőrkapitányságon.
A BRFK életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt indított nyomozást.
A budapesti rendőrök két napon belül elfogták a férfit, aki egy fővárosi kórház felgyújtásával fenyegetőzött
Az egyik budapesti kórházat hívta fel egy férfi 2022. december 17-én este, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az intézményt, és több embert meg fog ölni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság rendőrei azonosították, majd december 19-én egy XVIII. kerületi szállón elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható J. Györgyöt.
A 36 éves Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei lakost közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vételét követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi nem tett vallomást.
Forrás: Police.hu
Vádat emeltek egy marokkói férfi ellen, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő