Kultúra
Ki kell mondani mégis!

Nincs képem róluk. Csak azt tudom, hogy éltek. Sorsuk, apró szilánkokra tört tükrök, soha többé nem javíthatók. Emlékük is elveszett a feledésben. Nevük keret.
Gyermekmosoly, első tejfogak, kócos tincsek, fűben topogó aprócska talpak
A hiányzó család hiányzó képének üres kerete. Képzelj a keretbe gyermekmosolyt, első tejfogat, kócos tincseket, fűben topogó aprócska talpakat, cseresznye fülbevalót, kiskanalat, csörgőt, barna mackót, altatódalt, sírást, gurgulázó kacagást, anyai ölelést, óvó apai tekintetet. Képzelj a keretbe álmokat, reményt és félelmet. S minden képzelet úgy igaz, ahogy ők sem voltak csak képzelet.
A három Fantusz csemete Csepelen született
Ibolya 1935 májusában, Béla Iván 1939 júliusában, a legkisebb, Géza 44′- ben, pár nappal húsvét előtt. Születni békében és háborúban is lehet. A gyerekek édesanyja, az Erdélyben született Fleischmann Olga sem gondolhatta másképp. Hiszem, hitte, hogy mire felnőnek a kicsik, addigra elmúlik a gyűlölet, addigra az ember végre ember lesz, és holmi gazemberek nem süthetnek bélyeget másokra.
De Olga, pont úgy, mint azóta is megannyi milliók, tévedett. 44′ áprilisában nem sokkal a kis Géza születése után csak abban lehetett biztos, hogy ő és a gyermekei élnek. Férjének, Rezsőnek ( Rudolf) már bezáratták a csepeli Rákóczi út 21. szám alatti üveges és képkeretező műhelyét. És bezáratták azokét a szomszédokét is, akiket hozzájuk hasonlóan már nem magyar állampolgárnak, hanem zsidónak nyilvánítottak az ördögi törvények. Persze az ördögi törvényeket is minden kétséget kizáróan hatalomban lévő emberek szülik.
A Fantusz család 44′ júniusáig kapott időt a földi létre
Az Auschwitzba tartó marhavagonban Olga talán felidézte fiatalságát és az erdélyi havasokat magában, talán mesélt a 9 éves Ibolyának és az 5 éves Bélának, és megszoptatta a két hónapos Gézát. Aztán megérkeztek, és elvették az életüket.
Velük halt a kép, a zene, a játék, a költészet, a jövő, a majd. Csak az idő múlása maradt. Feledtetni a bűnöket, a gyilkosokat, és kitörölni az áldozatokat. Ki kell mondani mégis.
Fleischmann Olga 1911 – 1944, Auschwitz
Fantusz Ibolya 1935 – 1944, Auschwitz
Fantusz Béla Iván 1939 – 1944, Auschwitz
Fantusz Géza 1944 – 1944, Auschwitz
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is