Kerítésen innen
Ki nem találja, ki került elő és aspirál polgármesterségre!
Jó kis cucc ez a Nemzeti Választási Iroda honlapja, ha van idő rá, igazi csemegékre lehet bukkanni. Biztosan emlékeznek még a hölgyre, aki miatt -feltehetően- 2014-ben meglett alkotmányozó a Fidesz-KDNP többség.
Bizony, előkerült Seres Mária!
A Partizán tavasszal tényfeltáró videóban mutatta be, hogy Seres Mária és a férje a pártjaikon keresztül választásról választásra hogyan trükközött az ajánlásokkal, és hogyan vett fel több 100 millió forint közpénzt.
Gulyás Mártonék most észrevették, hogy Seres Mária ősszel újraindul Mátraverebély polgármesteri pozíciójáért, és a Nemzeti Választási Iroda honlapja szerint Csemer Csaba, Seres korábbi hű társa és a rokonsága is nagy számban jelentkeztek képviselőnek. A Partizán szerint így
„még az is lehet hogy Seres testületestül gyűri maga alá a települést”.
(Mátraverebély cirka 2.000 főt számláló község Nógrád megyében, a Bátonyterenyei járásban.)
„A magyar politikában bukni nem lehet
– tartja a mondás, és milyen igaz! Seres Mária, miután kibukott és ország-világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy választásról-választásra lopott, csalt és hazudozott, hogy trükközött az ajánlásokkal, hogy a férjével vállalkozás-szerűen üzemeltette pártok sokaságát és lapátolta haza a közpénzszázmilliókat, nos ezek után idén ősszel újraindul Mátraverebély polgármesteri pozíciójáért.
Mivel a Választási Iroda honlapjának tanúsága szerint @Csemer Csaba (Seres korábbi hű társa) és rokonsága is nagy számban jelentkeztek képviselőnek, még az is lehet hogy Seres testületestül gyűri maga alá a települést! Mit is írhatnánk? Az ég irgalmazzon Mátraverebélynek és az ott élőknek!”
Szerző
Friss
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes