Kerítésen innen
Ki szennyez ma? Újpestnél kék a Duna vize

Többen képpel és videóval is alátámasztott figyelmeztetést küldtek a Indexnek, hogy a Duna vize türkizkékké változott Budapestnél, pontosabban Újpest magasságába.

„…büdös, maró szagú….”
A portál egy olvasója arra lett figyelmes, hogy a Marina-part előtt a Duna vize büdös és maró szagú lett, emellett a színe is megváltozott,
türkizkék lett.
“Ösztönösen középre húzódtam, féltem beleevezni, mert nem akartam, hogy rám fröccsenjen vagy kimarjon az anyag. Ilyet, vagy hasonlót én még élővízben sosem láttam. Nagyon durva szennyezés volt, és bár hozzászoktam a Dunán sok mindenhez, de ez kiverte a biztosítékot”
– írta az olvasó. Egy horgász meg is örökítette:
A Róbert nevű olvasó szerint a folyadék nem volt sem szennyvíz, sem olaj, ezért felhívta a 112-t, és bejelentette a környezetszennyezést.
Fél órával később visszaevezett a helyszínre, akkor a szennyeződés már jóval kisebb volt, de a színe továbbra is türkizkékre hasonlított. Időközben a rendőrök is megérkeztek, így az Index szerint ők is látták a hajójukból a part menti színes vizet.
A lapnak a katasztrófavédelem a következőket nyilatkozta:
a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízügyi hatósági szakemberei hétfőn délelőtt, lakossági bejelentésre a Fővárosi Csatornázási Művek szakembereivel közösen szemlét tartottak a Duna Marina-parti részén. A helyszíni vizsgálatok szerint a folyó vize egy csapadékvíz-kivezetőnél elszíneződött, de veszélyes anyag határérték feletti szennyezését nem mutattak ki.
Nem egyedi az eset…
Nemsokkal ezután újabb üzenet érkezett, melyben arról számolt be a szemtanú, hogy
Ugyanilyen szennyezést fényképeztem 2019. szeptember 21-én 13:01 perckor ugyanott, írta egy másik olvasónk, Iván. Azaz a szennyezés három nappal később ugyanúgy folytatódott.

fotó: Horváth István
Szerző
Friss
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on
- A szemednek hiszel, a zsebednek, vagy Takács Péternek? – Utóbbi elvárja, hogy neki…..
- Tarjányi Péter: a digitális bomlasztás a közösségi oldaladon – Dolgoznak a fiúk…..
- Budai Gyula, az Orbán-rendszer mindenese, feljelentő üzemmódba kapcsolt
- Juszt László: az év 28. hetében ezeket kérdezném Orbán Viktortól a fidesz-harsona mikrofonállványa helyében…
- Qvik fizetés és adatvédelem: hogyan felel meg a rendszer a jogszabályi elvárásoknak?
- Magyar Péter: nem volt még példa arra, hogy egy magyar párt nyíltan szövetségre lépjen egy magyarellenes román formációval