Kerítésen túl
Kíbertámadás az egészségügyi tárca ellen az USA-ban
A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja az amerikai emberi erőforrások és egészségügy minisztériuma elleni kibertámadás hátterét – közölte William Barr amerikai igazságügyi miniszter az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában helyi idő szerint kedden.
Az amerikai kormányzat gyors és kemény lépései
Lehet, hogy valamely külföldi kormányzat áll a számítógépes támadások hátterében, akár azzal a céllal, hogy félrevezető információkkal befolyásolja az amerikai mindennapi életet, akár azért, hogy hamis hírekkel félelmet keltsen az új típusú koronavírus terjedése miatt.
„Az elsődleges feladatunk most a tények feltárása” – fogalmazott Barr. Hozzáfűzte: „az FBI nagyon aktívan nyomoz”.
Amerikai nemzetbiztonsági tisztségviselők hétfőn este jelezték, hogy „kiberincidens” történt, amely az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának teljes számítógépes rendszerét érintette. Alex Azar tárcavezető azonban még keddre virradóra közölte, hogy a kibertámadások sikertelenek voltak, a rendszer működőképes és a védelmét megerősítették.
A miniszter nem részletezte, hogy mi lehetett az offenzíva célja
Elemzők azonban rámutattak: ilyen jellegű támadások elkövetői általában azt akarják elérni, hogy a számítógépes rendszer felhasználói ne férhessenek hozzá adatokhoz, információkhoz.
Az amerikai sajtóban néhány napja jelentek meg hírek arról, hogy egyes, meg nem nevezett külföldi szereplők azon munkálkodnak, hogy a koronavírus-járványra vonatkozó hamis és félelemkeltő információkat hintsenek el, például azt, hogy az Egyesült Államok egész területét vesztegzár alá helyezik.
William Barr az interjúban nem kívánt reagálni a sajtóhírekre, és elhárította annak részletezését is, hogy ki, vagy kik állnak, állhatnak a kibertámadások hátterében. Mindössze annyit közölt: egyre több a jelzés arról, hogy „vannak, akik megpróbálnak előnyt kovácsolni maguknak a válságból”.
Amerikai lapértesülések szerint Barr még hétfőn arra utasította az Egyesült Államok valamennyi ügyészségét, hogy a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos büntethető megnyilvánulások ügyeit kezeljék a legfontosabbak között. Feljegyzésében a miniszter arra figyelmeztetett, hogy a tárcának figyelemmel kell kísérnie az interneten megjelenő és a vírusfertőzés gyógyítására vonatkozó hamis híreket, az e-mail-fiókokra küldött és hivatalos egészségügyi hatóság által küldöttként feltüntetett levélszemetet, valamint a különböző alkalmazásokba telepített számítógépes vírusokat. Az FBI ilyen ügyekben is nyomozást folytat.
Szerző
Friss
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
- Már csak 4 hónapnyit kell aludni és újra ‘támad’ a CPAC Hungary, az alkalom, ahol Orbán újra ‘főszónokolhat’
- Egy a Robert De Niroról terjedő combos, hamis hír nyomában
- Pintérék nem tanulnak semmiből – Hiába volt a bombariadó rossz tapasztalata, marad a mobilszigor az iskolákban