Ez a nap
Kiemelték a két egytonnás háborús légibombát a Dunából

Hatástalanították a Duna budafoki szakaszán szombat délután kiemelt két világháborús bombát. A területzárást feloldották, a lakók visszatérhetnek otthonukba – jelentették be a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát
Domokos Péter, a fővárosi kormányhivatal igazgatója elmondta, újraindult a forgalom a 6-os úton, a vasúti közlekedés is helyreáll.
Mintegy négyezer embernek kellett szombaton elhagynia otthonát. Az önkormányzati szolgáltatást hozzávetőleg hatvan ember vette igénybe.
A műveletben több mint kilencszáz ember, a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormányhivatal és az önkormányzat munkatársai vettek részt.
A búvárok „vakon” dolgoztak
Major Tibor alezredes, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének képviseletében köszönetet mondott a lakosságnak a konstruktív együttműködésért, továbbá valamennyi társszervnek, akik munkájukat segítették.
Elmondta, a vízállás is nagyban nehezítette a munkájukat. Hajójuk lehorgonyzását a Hídépítő Zrt. segítette.
Az alezredes közlése szerint a víz alatt a látótávolság gyakorlatilag nulla volt, búváraik „vakon” dolgoztak.
A budafoki gázlónál tavaly októberben került elő a két második világháborús, egyenként egytonnás amerikai bomba. Major Tibor azt mondta: a két bomba 450-450 kilogramm robbanóanyagot tartalmaz. A víznek köszönhetően a robbanótest és a gyújtószerkezet is jó állapotú volt.
A gyújtószerkezeteket kiszerelték, a robbanótesteket elszállítják.
A művelet ideje alatt a rendőrség 1 kilométeres sugarú körben kiürítést és zárást rendelt el, az érintettek számára négy közeli befogadó helyet nyitottak meg. A lakosok visszatérhetnek otthonukba, a 6-os számú főúton és az érintett utcákban, valamint a MÁV Kelenföld-Érd alsó közötti vonalszakaszán ismét megindulhat a forgalom.
A kiemelésre a Duna alacsony vízállása miatt korábban nem volt lehetőség. A kiürítésre és a műveletre Budapest Főváros Védelmi Bizottsága koordinációja mellett készült fel a honvédség és a rendőrség, valamint a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, Budafok-Tétény Önkormányzata és a számos közüzemi szolgáltató.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- 5 csillagjegy szülöttei most nagyon figyeljenek – 50 évente egyszer történik hasonló
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?