Kultúra
Kígyózó orális gyönyör Matolcsy György dolgozószobájában
Az MNB Phallos Athéné alapítványa ismeretlen magánszemélytől megvásárolta Maurizio Ungherese orálisan szeretkező kígyókat ábrázoló festményét. A hivatalosan közölt vételár 2,2 milliárd forint. A monumentális (5 x 6 m) alkotást Matolcsy György MNB elnök dolgozószobájának a budai hegyekre néző falán helyezik el. Jelentette alig néhány perce a Hírkacsa hírügynökség.
Ismét egy régi álom teljesült
A műgyűjtő szenvedélyéről ismert Matolcsy György elmondta, hogy régi vágya valósult meg a vásárlással. Szakértő előadásából a következőket tudtuk meg a képről:
A merész témát feldolgozó festményt Umberto Balfacane őrgróf, XVI. Ince pápa nápolyi helytartójának megrendelésére alkotta a művész a rá jellemző visszafogottan realisztikus stílusban. A művet a kortárs festők közül többen (például Caravaggio, Tiziano, Michelangelo) szánalmas giccsnek, bordélyház díszítésére való pornográf metaforának minősítették. Ítéletüket senki nem vitatta – a képről egyszerűen megfeledkezett az utókor. A festmény 1944-ig volt a Balfacane család birtokában, amikor a megszálló amerikaiak erőfölényükkel visszaélve egyszerűen leakasztották a falról. Egy lóistálló befedésére szánták, de kiderült, hogy nem vízhatlan, ezért sorsára hagyták.
A teremgarázs rejtélye
Végül egy római társasház teremgarázsában bukkant rá a műkincsek felkutatásával megbízott Zöldhegyi Csanád MNB aligazgató. (Másodállásban a Phallos Athéné alapítvány kurátora, főállásban Matolcsy György menyének harmadunokatestvére). A társasház közös képviselője 100 eurót ajánlott fel Zöldhegyi úrnak, ha elviszi a három parkolóhelyet elfoglaló vásznat. Zöldhegyi úr morális okokra hivatkozva visszautasította az ajánlatot és ellenjavaslatot terjesztett elő: Az általa képviselt alapítvány átutal 7 millió euró vételárat a társasháznak, ők pedig készpénzben visszaadnak Zöldhegyi úrnak 4 milliót költségtérítés és ügyleti jutalék címén. Rövid szópárbaj után győzött a jóerkölcs és a józanész, és ebben a szellemben megkötötték az adásvételi szerződést. A fokozott terrorveszélyre tekintettel a TEK páncélosai által kísért különrepülőgépen szállították Budapestre a műalkotást. Zöldhegyi Csanád autóval jött haza, mert egyéb ügyben rövid kitérőt kellett tennie Zürichben.
Időközben az MNB értéktárát takarító hölgy véletlenül felnyitott egy poros ládát, és tízezer aranyfokozatú Munka Érdemrendet talált benne. Az MNB elnöke elrendelte ezek újrahasznosítását. Elsőnek Zöldhegyi Csanád részesült a pénzjutalommal nem járó kitüntetésben.
Szerző
Friss
- Magyar György: mini-Dubai ügyben minden út a bírósághoz vezet
- Trump-rendelet visszavonva: a Szabad Média Pályázat nyertesei is fellélegezhetnek
- Frissítve! Összeütközött egy menetrendszerinti repülőgép és egy kiképzésen lévő katonai helikopter nem tudni hány halott van
- Zarándoklat-vonat a Misszió Tours szervezésében – Soltész államtitkár nem kommunikál Lázár miniszterrel, aki éppen ürülékből épít várat?
- Képzelje, mennyit spórolnánk, ha a miniszterelnök lenne az összes ‘funkci’ – Nyírbogáton fut a próbaverzió
- 23 igen – 10 fideszes nem = a főváros él az elővásárlási jogával Rákosrendező kapcsán
- Ujabb magyar focista igazolt a top-ligába
- Recseg-ropog az Orbán-rendszer – Ilyen még nem volt: tüntetést szerveznek a bírók
- Szia Uramék nem tolonganak a megvehető ezredesi rangért – Konkrétan: nincs rá fizetőképes kereslet
- A Megafon bekebelezi az Origo-t? – Nem lenne nagy változás, de mégis…..