Kinek kell a „keresztény szabadság”?

Először persze azt kellene tisztázni, mi is az a „keresztény szabadság”: eszik-e vagy isszák? De Orbán Viktor nem híve semmiféle tisztázásnak: ő a zagyválkodás nagymestere.

Az őrülettel vegyült aljasság

mindig új és új kifejezéseket ad Orbán szájába – most a „keresztény szabadság” volt soros. De persze sorosozott is…

Szokása szerint összehordott hetet-havat. És egyre nagyobb a zűr, mind nehezebb fölfedezni szövegében valami rendszert: már az aljasság is, amely eddig úgy-ahogy összetartotta a dumát, belefullad az őrületbe.

Volt szó illiberalizmusról, az „illiberális demokráciáról”, amely a „keresztény szabadság védelme”.

Már a „védelem” szó is érdekes, legalább annyiban, hogy eszünkbe juttatja, mennyi mindent védtek már meg… És persze továbbra is védelemnek neveznek – családvédelem stb. – minden disznóságot.

Aztán az „illiberális demokrácia”…

Már-már a jótékony feledés homályába merült, de most Orbán megint előkotorta. Új feladatot adott neki: a „keresztény szabadság védelmét”.

Na de mi az a „keresztény szabadság”? Talán Orbán sem tudja, de jól hangzik: biztos sokan megőrülnek majd érte…

Aki szabadságot akar, jelző nélkül akarja: minden más csak a szabadsághiány különböző fokozatait jelenti.

A hecc kedvéért azért megkérdezném Orbán Viktort: a „keresztény szabadság” jelenti-e legalább a keresztények szabadságát? Például Iványi Gábor gyülekezetéét is..?

Ó, mióta vágyott már erre a magyar nép, vágytak erre a magyarság legjobbjai!

Petőfi bizonyára a „keresztény szabadságot” szólította meg így:

Oh szabadság, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve,
Annyi éjen által, mint kisértet,
Bolygott lelkünk a világban érted.

Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a többi mind bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.

Ady Endre éppen a „keresztény szabadság” hiányát fájlalta:

Betyár urai így nevelték,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

Ma is itt ül lomhán, petyhüdten,
Fejét, jussát, szivét kobozzák
S ha nehányan nem kiáltoznánk,
Azt se tudná, hogy őt pofozzák.

És József Attila is a „keresztény szabadságért” kiáltott:

Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

S a „keresztény szabadságra” gondolt akkor is, amikor ezt írta:

Ahol a szabadság a rend,

Mindig érzem a végtelent.

Vagy nem..? Semmi baj: majd Káslerék megtanítják rendesen, kísérve az új akadémia áldó imádságától… Elátkozzák a felvilágosodást is, a liberalizmust is, kígyót-békát kiabálva rájuk.

Orbán Viktor őrülete egyre nyilvánvalóbb, de még ott tartunk, hogy azt az őrületet, amely sokszor már-már közönséges hülyeségek szajkózására készteti, zsenialitásnak vélik…

Ahol „keresztény” a szabadság, senki sem szabad, de biztonságban sem érezheti magát senki. A keresztények sem – s minél hitelesebben azok, annál kevésbé!

Ezért is gondolom magától értetődőnek – legkésőbb holnapig! – legalább a „történelmi egyházak” hangos tiltakozását… 

Ursula von der Leyen asszony csütörtökön készül beszélgetni Orbánnal – gondolom, a „keresztény szabadság” mibenlétéről; arról, hogyan is védelmezi az „illiberális demokrácia” a „keresztény szabadságot”. Gondolom, Orbán új és főleg „magyar” és tiszteletre méltó ismerethez juttatja…

Pedig neki és a Néppártnak is már régen meg kellett volna értenie: Orbánnal nem lehet, nincs is miről beszélni – legjobb esetben is folyékonyan hazudik. Nem beszélni kell tehát vele, hanem elszigetelni és kihajítani a semmibe.

Ezt persze először tán a teljes magyar demokratikus ellenzéknek kellene megértenie.

Főétel helyett Orbán-saláta volt az ebéd Bálványoson