Budapesti hétköznapok
Kis tv nagy zűrben – Kasztingol az ATV
Alaposan rájár a rúd az utóbbi időben az ATV a Hitgyülekezete televíziójának, aktuális divíziójára. Nem sokkal ezelőtt rúgták ki ,sorozatos késései miatt, Gajdos Tamást aki a hosszú idő óta a csatorna híradójának meghatározó arca volt, erre tessék most meg Somos András keverte magát pedofilsimogató hírében, majd távozott önkánt a csatornától.
Akadozó szakember utánpótlás
Gajdos üresen maradt helyét aránylag gyorsan betöltötték Gesztesi Mátéval azzal a színész forgatókönyvíróval, aki eddi9g mint „időjós” ténykedett az ATV-nél, ez tehát ment még belső forrásbal. Somos távozása azonban már kemény dió, úgy hogy átmenetileg, a márciusi változásokig Rónai Egon Krug Emíliával, Bodacz Balázs pedig Köböl Anitával párban vezeti majd a Start című műsort.
Somos egyik moderátora volt az ATV Fórum című interaktív műsornak is. Németh S. Szilárd ezzel kapcsolatban azt mondta: a következő időszakban többször vezeti majd a műsort Szlazsánszky Ferenc, és a híradóból is választanak majd valakit, aki a betelefonálós műsorban beszélget a nézőkkel. Hogy ki lesz ez a személy, arról hamarosan a nézők értesülhetnek – zárta rejtélyesen nyilatkozatát a vezérigazgató-írja a Blikk.
Tessék, tessék folyvást, folyvást
Az átmeneti időszak alatt a csatorna elindít egy kasztingot, hogy megkeresse Somos utódát aki egyben a biztonságot is magával hozza a csatorna jelenleg eléggé zilált hétköznapjaiba.
Előzmény, a Somos-botrány
Az ATV Magyarország Szigorlat című élő műsorában Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt a vendég, akit Kuczogi Jakab, a Szabad Európa újságírója és a műsorvezetők, Somos András és Krug Emília kérdeztek. A beszélgetés első két percében szóba került a kegyelmi botrány és a pedofília kérdésköre, amelynek kapcsán előjött Kaleta Gábor ügye is. Somos András azt kérdezte MZP-től, hogy tudna-e arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon, mire a politikus azt válaszolta, hogy ő Kaletán háborodott fel annak idején a legjobban. Erre Somos azt válaszolta: „De ő nem volt pedofil”. A műsorvezető még tovább ment, amikor kifejtette: „azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény”.
A műsort követően fegyelmi vizsgálatot indított a csatorna, de Somos András ennek eredményét már nem várta meg, felmondott.
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….