Connect with us

Budapesti hétköznapok

Kis tv nagy zűrben – Kasztingol az ATV

ATV
Megosztás

Alaposan rájár a rúd az utóbbi időben az ATV a Hitgyülekezete televíziójának,  aktuális divíziójára. Nem sokkal ezelőtt rúgták ki ,sorozatos késései miatt, Gajdos Tamást aki a hosszú idő óta a csatorna híradójának meghatározó arca volt, erre tessék most meg  Somos András keverte magát pedofilsimogató hírében, majd távozott önkánt a csatornától. 

Akadozó szakember utánpótlás

Gajdos üresen maradt helyét aránylag gyorsan betöltötték Gesztesi Mátéval azzal a színész forgatókönyvíróval, aki eddi9g mint „időjós” ténykedett az ATV-nél, ez tehát ment még belső forrásbal. Somos távozása azonban már kemény dió, úgy hogy átmenetileg,  a márciusi változásokig Rónai Egon Krug Emíliával, Bodacz Balázs pedig Köböl Anitával párban vezeti majd a Start című műsort.

Somos egyik moderátora volt az ATV Fórum című interaktív műsornak is. Németh S. Szilárd ezzel kapcsolatban azt mondta: a következő időszakban többször vezeti majd a műsort Szlazsánszky Ferenc, és a híradóból is választanak majd valakit, aki a betelefonálós műsorban beszélget a nézőkkel. Hogy ki lesz ez a személy, arról hamarosan a nézők értesülhetnek – zárta rejtélyesen nyilatkozatát a vezérigazgató-írja a Blikk.

Tessék, tessék folyvást, folyvást

Az átmeneti időszak alatt a csatorna elindít egy kasztingot, hogy megkeresse Somos utódát aki egyben a biztonságot is magával hozza a csatorna jelenleg eléggé zilált hétköznapjaiba.

Előzmény, a Somos-botrány

Az ATV Magyarország Szigorlat című élő műsorában Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt elnöke volt a vendég, akit Kuczogi Jakab, a Szabad Európa újságírója és a műsorvezetők, Somos András és Krug Emília kérdeztek. A beszélgetés első két percében szóba került a kegyelmi botrány és a pedofília kérdésköre, amelynek kapcsán előjött Kaleta Gábor ügye is. Somos András azt kérdezte MZP-től, hogy tudna-e arra példát mondani, hogy hány pedofilt engedtek szabadon, mire a politikus azt válaszolta, hogy ő Kaletán háborodott fel annak idején a legjobban. Erre Somos azt válaszolta: „De ő nem volt pedofil”. A műsorvezető még tovább ment, amikor kifejtette: „azért, mert olyan képeket nézegetett, amelyeken kiskorúak szerepelnek, ez nem pedofil bűncselekmény”. 

A műsort követően fegyelmi vizsgálatot indított a csatorna, de Somos András ennek eredményét már nem várta meg, felmondott.

Kapcsolódó

ATV

Szerző