Sport
Kockás cicák Tokióból
Előfordul, hogy a felkelő nap országa valamiben nem teljesít jobban, mint a világ többi része, sőt, még Magyarországénál sem különb a produkciója. Bemutatták a Tokiói nyári olimpiai játékok hivatalos kabalafiguráit, és meg kell mondanom: kicsit sem szebbek vagy jobbak a magyar vizes vb hajdani, sokat gúnyolt kabaláinál.
Viszont nem is rosszabbak. Mondhatnánk, hogy egykutya, ha ezzel szemben nem két kockás macskáról lenne szó. De ha már itt tartunk: emlékszik valaki a most véget ért phjongcshangi téli játékok kabalafiguráira? Ugye, nem sokan, pedig voltak, ők is ketten: Szuhorang, a fehér tigris és Bandabi, a fekete medve. Csak valahogy nem jelentek meg annyira a kommunikációban, mint annak idején Misa mackó. De térjünk vissza Tokióba, mert érdemes.
Szóval, ha az ember fekete vagy fehér, esetleg vörös macskát lát, az normális. Ha foltosat vagy cirmosat, az sem jelent semmi rosszat. Ellenben, ha kockás macskával találkozunk, itt az ideje bizonyos komoly fogadalmaknak az alkoholfogyasztással és a tudatmódosító szerekkel kapcsolatban: persze csak akkor, ha élőben látjuk őket, és nem kabalafiguraként.
Hát ennek a két kockás macskának egyelőre neve még nincs, de tulajdonságaik már vannak: nagyon jó barátok, tisztelik egymást, a kék színű, „atletikus termetű és erős igazságérzete van”, valamint képes teleportálni, a rózsaszín pedig egy „cseresznyevirág által ihletett szuperhős”, aki a tekintetével mozgatja a tárgyakat. A kék az olimpia, a piros a paralimpia kabalája.
A győztes pályázatot 2042 versenymű közül választották ki
Nagy munka lehetett ennyi pályamű közül kiválasztani pont azt, ami a legjobban hasonlít egy hatvanezer részes japán manga-rajzfilm főhőseire. Ide a rozsdás bökőt, hogy mire megkezdődnek a játékok, már fut is a japán tévécsatornákon ez a műsor.
Hát, nem akarom szidni a zsűri ízlését, elvégre ha messziről nézem a figurákat, fél szemmel, árnyékból és ellenszélben, tulajdonképpen még aranyosnak is mondhatóak, és a macskákat amúgy is szeretik az emberek. Csak éppen kicsivel sem különben a mi rossz emlékű Willynknél és Lillynknél, akiken a fél világ röhögött, ahogy az őket megelőző Bol-Dog pulikutyán is, mely jószág még most is bármikor beleférne egy „Z” kategóriás horrorfilmbe, akár főhősként is.
Hát, kérem, ha ilyenek lesznek, ilyenek lesznek.
De könyörgöm, tessék már megmondani: miért kockásak?
Szele Tamás
