Kerítésen innen
Költségtakarékos üzemmód – Bevásárló közösségek
Az agyament áremelkedések ellen bizonyos fokú védelmet nyújthatnak a bevásárló közösségek, amelyek országos elterjesztésében oroszlánrészük van a tudatos vásárlóknak, és az ő szervezetüknek.
Egy-egy nagyobb ünnep tájékán, ami nálunk egybe esik a „nagy zabálások” évadával is, az ember szinte elborzad az árakon, de nem csak azokon, hanem, hogy szinte az ár növekedéssel azonos arányban csökken az élelmiszeralapanyagok minősége is. Mind a két káros dolog ellen bizonyos fokú védelmet nyújthatnak a bevásárló közösségek, amelyek országos elterjesztésében oroszlánrészük van a tudatos vásárlóknak és az ő szervezetüknek.

Az elődről
Az elmúlt század során több kísérlet is volt már a termelő és a vásárló kapcsolatának kölcsönös érdekek melletti összefűzésére, elég csak a legutóbbi a rendszerváltáshoz köthető MDF-piacok hálózatára gondolnunk. Az MDF-piacok, a Magyar Demokrata Fórum, az azóta megszűnt első rendszerváltó párt kezdeményezésére a városokban létrejött heti vásárok voltak, amelyeken a mezőgazdasági termelők, gazdák a közvetítő kereskedelem kiiktatásával, közvetlenül a fogyasztók számára értékesíthették a termékeiket. Ellentétben azonban a mostani kezdeményezéssel, amelynek fő jellemzője, hogy teljes egészében a civilek hozzák létre, ott erősen működtek politikai indíttatások is.
Hogy is van ez a bevásárló közösség?
A bevásárló közösségekre semmilyen ortodox módszer, vagy reklám nem rakódik rá, ezért is tudják mindig a lehető legjobb feltételekkel összekötni a termelőt és a vásárlót. Persze ezek a csoportok sem egyenlő feltételek mellett tudnak dolgozni, hiszen, ha van valaki, aki a cégénél esetleg házának egy helységét ingyenesen a társai rendelkezésére bocsájtja, hogy mondjuk odaérkezhessenek be a rendelések és az áruk, amelyeket aztán önkéntesek névre-csomagolnak, tehát ők jóval olcsóbban tudják adni a termést, mint azok, akiket valami féle helységbérlet is súlyt.
A csomagok elkészítése mellett egyre több helyen szerveznek heti egy-két órában piacot, ahová a termelő is és a vásárló is elmehet, így még személyesebb lehet a kapcsolat. Ez a módozat hasonlít a leginkább a már említett előképhez, az MDF piachoz. A személyes átvételnek egy központi helyen a termelőtől és a piacozásnak is megvannak egyaránt az előnyei és a hátrányai is. A finanszírozás első számú forrásait a terméktesztelések díjai mellett pályázati pénzekből biztosítják a szervezők.
Azóta csak rosszabb a helyzet:

Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel