Egészségünkre!
Koronavírus: Új járványhullám indult Németországban!
Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy „sajnos valósággá vált”, amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma.
Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást – javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.
Karl Lauterbach a Rheinische Post című lapnak elmondta, hogy „sajnos valósággá vált”, amitől tartottak, vagyis elindult a járvány nyári hulláma
Az uralkodó vírusváltozatok nagyon könnyen terjednek, a járványlassító korlátozásokat pedig már szinte mind visszavonták, így nem érvényesül a nyári időjárással járó szezonális hatás, amely automatikusan, külön korlátozások nélkül is fékezné a kórokozó terjedését.
Ezért a következő hetekben nemigen lehet a helyzet javulására számítani – fejtette ki a legtekintélyesebb járványügyi szakértők közé tartozó miniszter.
A szociáldemokrata politikus egy Twitter-bejegyzésében is kiemelte, hogy elindult a nyári hullám, amelynek
„legjobb ellenszere az önkéntes maszkviselés zárt térben és a negyedik védőoltás”
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) elleni negyedik oltás „véd a súlyos megbetegedés ellen, és néhány hónapig csökkenti a fertőzés kockázatát, bár nem teljes mértékben” – írta a miniszter.
A napi új regisztrált fertőződések száma az utóbbi napokban meredeken emelkedett Németországban. A Die Welt című lap egy keddi elemzésében kimutatta, hogy a napi új esetek előző hét napra vetített átlaga egy hét alatt 116,6 százalékkal emelkedett – 27 481-ről 59 532-re -, ami a legnagyobb mértékű növekedés a járvány 2020 tavaszi kezdete óta.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerdai kimutatása szerint az utóbbi 24 órában 92 344 fertőződést és 112 halálesetet regisztráltak.
A járvány kezdete óta így már 27 007 429 fertőződést mutattak ki teszttel, a halálos áldozatok száma pedig 140 026-ra emelkedett
A szövetségi kormány adatai szerint a Covid-19 elleni teljes oltással a lakosság 75,9 százaléka – 63,1 millió ember – rendelkezik. A teljes oltás utáni első emlékeztető oltást 59,8 százalék – 49,7 millió ember – kapta meg, a negyedik oltásnak számított második emlékeztető oltást viszont csupán 6,4 százalék, azaz 5,3 millió ember.
Az oltatlanok a lakosság 22,4 százalékát teszik ki, 18,6 millióan vannak. Közülük négymillióan négyévesnél kisebb gyerekek, akiknek még nincs oltóanyag.
Forrás: MTI
Koronavírus!- Csak, hogy azt ne higgyük, elmúlt a veszély
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….