Állati
Korózs Lajost cserben hagyták, ő mégis azt állítja, nem történt tragédia
A héten hosszú vajúdás után az MSZP és a Demokratikus Koalíció megállapodott abban, hogy a 106 egyéni országgyűlési képviselői választókerületben nem indítanak egymással szemben jelöltet. Az áldozatok között van Korózs Lajos, az MSZP szociálpolitikusa is.
Adj király katonát!
A két párt nyitva hagyta a lehetőséget, hogy akár a demokratikus ellenzéki pártok mindegyike csatlakozzon, és létrejöjjön Orbán leváltásának egy fontos feltétele, egy jelöltet állítson -egyszerűsítsük le- a baloldal. Mondjuk meg őszintén, erre kevés az esély, de a remény hal meg utoljára. S ki tudja, talán még a pártok vezetői is képesek lesznek túllépni a szűk pártérdekeiken, és felelős, az ország jövőjét szívükön viselő hazafiként viselkednek. Mert van, amikor már nem üres szólamokra, hanem tettekre van szüksége a magyar hazának. A szocialisták és a DK megállapodása több, kiemelkedő szakmai munkát végző, jelenlegi országgyűlési képviselő elől elzárja az utat, hogy egyéni jelöltként induljon.
Az egyik legnagyobb meglepetés, hogy Korózs Lajos, az MSZP szociálpolitikusa, az egyik legismertebb arca nem indulhat képviselőjelöltként egyéniben. A képviselő munkáját ismerők a közösségi oldalon értetlenkedésüket fejezték ki, nem értik miért nem indulhat Korózs a képviselői mandátumért egyéni jelöltként. Többen hozzátették, akkor vajon „ejtik” a szocik az egyik legjobb szakemberüket, hiszen a párt választmánya által elfogadottak szerint, a szocialisták országos listája befutónak vélt helyein, kizárólag azok a politikusok szerepelhetnek, akik egyéniben is megmérettetik magukat.
Korózs Lajos közösségi oldalán a következőket írta:
„Kedves Barátaim!
Nem történt tragédia. Azzal, hogy a jövő évi parlamenti választásokon nem én, hanem a Dk nevezheti meg képviselő jelöltjét a Heves-01-es körzetben, még nem dől össze a világ. Sőt! Továbbra is teszem a dolgom, hiszen feladat van bőven. Ezerrel fogok kampányolni szerte az országban Karácsony Gergellyel, Kunhalmi Ágnessal, Gőgös Zoli barátommal és a többi demokratával. És kampányolni fogok a Dk jelöltje mellett Egerben, bárki legyen is az. Én baloldali politikusként mélyen hiszem, hogy a jövő szociáldemokráciájának a szociális és az elosztási igazságosság irányába kell hathatós lépéseket tenni! Ezen szeretnék dolgozni.
Mély meggyőződésem továbbá, hogy a szociális terület nem működhet a maradék elv alapján. Ahhoz, hogy nagyságrendekkel többet fordítsunk a humán szférára, meg kell változtatni az elosztási és újraelosztási elveket. Az egyenlőtlenséget növelő politika helyébe az egyenlőség irányába tett intézkedéseknek kell következni. Szociológusként és elkötelezett baloldali politikusként azt vallom, hogy a társadalom működéséhez szükségünk van egy kifogástalan és egymásra épülő szociálpolitikai rendszerre. Továbbá, alkotmányos garanciákra és a mindenkit megillető emberi jogokra valamint a méltóság tiszteletére.
Feladatunk a szociális biztonság megteremtése mindenki számára, az esélyegyenlőség biztosítása, a legrosszabb helyzetűek befogadása, a generációkon átörökített hátrányok ördögi körének megszakítása, és a hátrányos megkülönböztetés minden formájának tilalma. Egy szociáldemokrata párt számára kirekesztettségben élők befogadása, a szociális biztonság garanciáinak kiépítése össztársadalmi cél, ennek hiányában nem lehet sikeres sem a gazdaság, sem az ország. A szociálpolitikai intézkedések nem kiegészítik a többi társadalompolitikai stratégiát, hanem annak szerves részei. Ezek nélkül nem képzelhető el egy fejlődő, élhető, méltányos és igazságos Magyarország! Ezen szeretnék továbbra is dolgozni!”
Az MSZP-s képviselő írására reagálók mindegyike további támogatásáról biztosította. Egy jellemző vélemény a sok közül:
„Drága Korózs Lajos! Te nemcsak jó politikus és profi szakember vagy, de kiváló EMBER is ! MI Egerben – és a környéken – élő emberek szerencsések vagyunk, hogy közelebbről is ismerhetünk. Bár több ilyen ember lenne ebben a gyűlölettel teli világban, mint TE !”
Nem a mi feladatunk a döntés, egyben biztosak vagyunk: Korózs Lajosra a magyar szociálpolitikának – kormányon, vagy ellenzékben – szüksége van.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Ervin Istvánné Hajdú
2017.12.23 07:54 at 07:54
Örülök Korózs úr nyilatkozatának.