Kerítésen innen
Kötelező megnéznie minden fideszes döntnöknek! Felkavaró videót tettek közzé a betegágyban fekvő Karsai Dánielről
Emlékeznek még, hogy 2023 decemberében Orbán Viktor azt üzente Karsai Dánielnek, hogy „vele vagyunk, együtt érzünk vele, sok erőt kívánunk.” Azt is megjegyezte, hogy imádkoznak érte. Látják még maguk előtt, ahogy a parlamentben elfordított fejjel, közömbösen mentek el a fidesz politikusai az alkotmányjogász ellett, aki a párbeszéd reményében volt ott?
Kötelező megnéznivaló minden érintettnek
Megrázó videót posztolt a TikTokra Karsai Dániel. A betegágyában fekvő, mozgásra már képtelen jogász, aki hosszú hónapokon át küzdött azért, hogy legalább tárgyaljon a parlament az eutanáziáról, már képtelen egyedül enni, sőt, ahogy a videón látszik, már vélhetően nyelni sem tud.
Az ALS betegségben szenvedő Karsai állapota fokozatosan romlik, már mesterségesen kell táplálni gyomorszondén keresztül. A beszéd is nagyon nehezen megy neki, alig érteni, amit mond.
Humorérzékét azonban nem vesztette el ezekben a nehéz hetekben sem, azt írta ki a videó mellé, hogy „Lakoma!”
Karsai testvére, Péter már március közepén ezt nyilatkozta az RTL-nek:
„Már nagyon nehéz minden perc. Lehet tompítani gyógyszerekkel, de a legnagyobb fájdalom az, hogy már abban is segítség kell neki, hogy balról jobbra forduljon – erre nincs gyógyszer.”
Emlékeztetőül
2024 március 5-én ülésezett a parlament Igazságügyi Bizottsága, ahol többek között előterjesztést nyújtott be Bedő Dávid az aktív eutanázia legalizálásáért, azért, hogy a Karsai Dánelhez hasonlóan gyógyíthatatlan és halálos betegségben szenvedő emberek méltósággal távozhassanak el. A fideszes többség kérdések és vita nélkül leszavazták a javaslatot.
8 név, amire emlékeznünk kell!
- Dr. Vejkey Imre,
- Dr. Kovács Zoltán,
- Vigh László,
- Dr. Vitányi István,
- Czunyiné Dr. Bertalan Judit,
- Demeter Zoltán ,
- Dr. Mészáros Lajos,
- Dr. Pajtók Gábor.
Ők a „nyolcak” akik a regnáló kormánypárt képviseletében megfontolásra sem tartották méltónak a beterjesztést. Külön érdekesség, hogy egy háromórás, 30 napirendi pontból álló vitán a „fideszes képviselők csak kétszer kértek szót.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!