Kerítésen innen
Közlöny van róla: így lehet az „utak réme” ingyen aki középiskolás
Elöljáróban annyit érdemes tisztázni, hogy ingyen leves ez esetben sem főtt, a kurzusok árát az egyén helyett a kormány döntése értelmében mi mindannyian fizetjük ki. Ezután nézzük, kinek kedvez a regnáló a mi zsebünkre!
Mennyi az annyi?
A Magyar Közlöny május 10-i számában kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat. Az új szabályok a következő években alapjaiban alakíthatják át a jogosítványszerzés kereteit, és ezt nem csak a középiskolások fogják érzékelni – állítja egybehangzóan a Telex több forrása.
Tuzson miniszter március 14-i posztja szerint az állam szeptember 1-jétől a jogosítványra vágyó középiskolások elméleti és gyakorlati óráin kívül a vizsgáik költségét is fizetni fogja. Néhány órával később a miniszter újabb posztban árnyalta a képet, amikor azt írta, idén pilot jelleggel elindítják a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését, és a cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyék. Amint az 1988. évi I. törvény közlönyben kihirdetett módosításából kiderül,
az ősszel kezdődő tanévtől középiskolákban is oktathatják majd az autóvezetéshez szükséges elméleti tananyagot, tehát a KRESZ-t, valamint a járműkezelési és -üzemeltetési ismereteket. Ezen felül a gimnáziumok és szakiskolák az elméleti vizsgáztatásra is felhatalmazást kapnak, ráadásul ehhez a közlekedési hatóság engedélyére sem lesz szükségük.
Mennyi az annyi?
Az utóbbi években általános tendenciává vált, hogy a tanulóvezetők jelentős része nem tantermi oktatáson, hanem az erre a célra létrehozott e-learning felületen, vagyis távoktatásban sajátítja el az elméleti tananyagot.
Az ehhez szükséges linket eddig az iskolák 15-20 ezer forintért vásárolták meg az E-Educatio Zrt.-től, és 30-80 ezer forintért adták tovább a tanulóknak, az autóvezetéshez szükséges engedély teljes költsége pedig körülbelül 500 ezer forint, de ennek jelentős részét a gyakorlati órák díja teszi ki.
A mostani változással
a B kategória korhatárát elérő, jellemzően 17-18 éves középiskolások a saját iskolájuktól ingyen kaphatnak majd linket a tanuláshoz és a vizsgához, ezzel viszont jelentős bevételtől esnek el az autósiskolák.
A lehetőség miatt sokan a középiskolai tanulmányaik végére időzítik majd a jogosítványszerzést, az autósiskolák pedig, legalábbis a KRESZ-tanfolyamok esetében, elveszítik a legfiatalabb beiratkozókat.
Ez évente akár 25-30 ezer fős tanulószám-csökkenést jelenthet, beleértve azokat is, akik eddig az érettségi után jelentkeztek valamelyik tanfolyamszervezőnél, hiszen várható, hogy lesz egy türelmi idő az érettségi után, ameddig még élhetnek a lehetőséggel a középiskolások.
A változás a vizsgáztatást összefogó Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) vitorlájából szintén kifogja a szelet, hiszen eddig az összes vizsgát ez a központ szervezte és fogta össze. A jövőben a honvédség is tarthat majd gyakorlati autós oktatást, és vizsgáztathat is a törvénymódosítás szerint, az viszont még nem ismert, hogy milyen keretek közt, illetve milyen oktatókkal fogják ezt megszervezni.
Először több tanulóvezető lesz, aztán kevesebb autósiskola
Pető Attila autósiskola-tulajdonos szerint az ingyenesség miatt a jelenleg évi 30 ezerről néhány éven belül akár 80 ezerre is emelkedhet a jogosítványszerzésre vállalkozó középiskolások száma. Egyúttal a rendszer átalakítása miatt az idősebbek közül fokozatosan egyre kevesebben fognak pénzért tanfolyamra jelentkezni, ami az autósiskola-piac teljes átalakulásához vezethet, illetve a jelenlegi ezerből sok megszűnhet.
További részletekért kattintson!
Kapcsolódó cikkeink az „ingyenesség” témakörben.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat