Connect with us

Kerítésen innen

Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is

magdeburg
Megosztás

Nyugaton egymást érik a menekülthullám okán a legkülönbözőbb terror cselekmények. Legutóbb Magdeburgban egy szaud-arábiai orvos hajtott bele pénteken este autójával a kelet-németországi város, karácsonyi vásárába, a rendőröknek pedig még a helyszínen sikerült bilincsbe verni őt. Az elkövető egyedül hajtotta végre a támadást.

Két halott

Az akciónak 2 halott -egyiükük egy kisgyerek- és rengeteg sebesült az „eredménye”. A tettes egy ideje már hangoztatta, hogy nem elégedett azzal, ahogy Németországban a menekültekkel, különösen a szaud-arábiaiakkal bánnak.

Magyar kormánypárti reakciók és „téves” következtetéseik

Szinte valamennyi kormánypárti megszólaló ezzel a szörnyű esettel is igazolni próbálja Orbánék embertelen hozzáállását a menekültekhez mondván, ez annak köszönthető, hogy itt nincsenek ilyen cselekmények. Ennek az érvelésnek köze sincs a valósághoz, hiszen ha csak a legutóbbi eseteket nézzük is, kirajzolódik egy jól körülírható határvonal, amin belül történnek ezek az esetek.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Mi van a terror-határon belül?

A veszélyeztetett országok köre az, ahol magas minőségű, jó életet reméltek a bevándorlók és ezt zömben meg is kapták, ám néhány elégedetlen mindig akad és ezek könnyen radikalizálhatóak.

Mi tehát nem vagyunk célállomás, hiszen nagyon kevés az olyan menekült, aki egy olyan országban képzeli el az életét, ahol az „őslakosoknak” se jó, amelyik maga is nem hogy befogadó, de kibocsájtó ország.

Ezek után itt lenne az ideje, hogy Szijjártó Péter, Kocsis Máté és társaik valami újjal rukkoljanak elő és főleg, hogy ne lovagoljanak meg hazug érvekkel egy olyan tragikus eseményt, mint a pénteki magdeburgi eset.

Orbáni csúsztatás

A magyar miniszterelnök is azzal kezdte szombati évvégi nemzetközi sajtótájékoztatóját, hogy részvétét fejezte ki a tragédia miatt, majd hozzá tette, hogy ezek a jelenségek csak azóta léteznek Európában, mióta migrációs válság lett, nem kétségesnek nevezve, hogy van összefüggés a bevándorlás és a terrorcselekmények között. Ezzel szemben, szeretnénk felhívni a figyelmet az 1972-es müncheni olimpián történt merényletre, vagy a Baader-Meinhof csoport, illetve az olasz Vörös Brigádok egykori tombolására.

mgdeburg

Szerző