Kerítésen innen
Kuncze Gábor: Hazudnak, mint a vízfolyás!
Orbánéknak a napok óta tartó dumaoffenzívájukkal még a higgadtságáról közismert, dörmögő hangú Kuncze Gábort, az egykori SZDSZ-elnököt, és néhai belügyért is sikerült kihozniuk a sodrából.
Nem igaz, nem igaz, nem igaz!
Hazudnak, mint a vízfolyás! Nem igaz, hogy az ellenzék miatt ki kellene nyitni az egyetemeket, iskolákat, óvodákat! Ide másolom az Eü törvény 74§ (1) bekezdését. Az eddig e tárgyban hozott intézkedésekhez semmilyen különleges jogrend nem kell. Kivéve, ha valaki katonásdit akar játszani!
1997. évi CLIV. törvény 74.§(1):
74. § (1) * Járványveszély vagy járvány (a továbbiakban együtt: járvány) fennállását – a honvédelemért felelős miniszter alárendeltségébe, közvetlen irányítása, fenntartói irányítása és közvetlen felügyelete alá tartozó szervezeteknél, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél fellépő járvány, járványveszély kivételével – az egészségügyi államigazgatási szerv állapítja meg. A kórokozó azonosítása, a fertőző forrás felderítése, a terjedési mód megállapítása és a veszélyeztetett lakosságcsoport meghatározása céljából járványügyi vizsgálatot kell végezni, élelmiszer közvetítésével terjedő járvány esetében az élelmiszerlánc-felügyeleti szervvel együttműködve.
(2) Járvány esetén korlátozható vagy megtiltható
a) minden olyan intézmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely a járvány terjedését elősegítheti,
b) az egyes területek közötti személyforgalom, élőállat- vagy áruszállítás,
c) az egyes területek lakosainak más területek lakosaival való érintkezése,
d) * a fekvőbeteg-gyógyintézet látogatása,
e) az egyes területek elhagyása,
f) egyes élelmiszerek árusítása, fogyasztása,
g) az ivóvíz fogyasztása, illetőleg
h) meghatározott állatok tartása.
(3) * Az egészségügyi államigazgatási szervnek a (2) bekezdés alapján hozott határozata – közegészségügyi vagy járványügyi okból – azonnal végrehajthatóvá nyilvánítható.
Szerző
6 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…
- A hülyeség nem kifizetődő – Szijjártó ez esetben ‘nem a pénzre megy…’
- Felfoghatatlan: 11-12 éves gyerekek hónapok óta brutálisan bántalmazhatták társaikat – Aki hallgat, bűnrészes…
Gerencsér Gábor
2020.03.26 12:23 at 12:23
Kérdem én, mikor nem hazudtak, hazudnak mióta kinyílt a csipás szemünk, percenként ütik agyon egyik mondatukkal a másik, megígérnek valamit, majd mindezt semmibe véve az ellenkezőjét teszik. Szerintem jól tennék, ha folyamatosan köpködnének felfele, és aláállnának.
SE
2020.03.26 13:06 at 13:06
mondj egy példát
Eördögh Lajos
2020.03.26 15:50 at 15:50
Könnyebb példát hozni,mikor igazat mondanak…bár most nem jut eszembe egy sem.
Zoli
2020.03.26 16:05 at 16:05
Kurvára utálom amikor valaki nagyon okos és megmondja, hogy mit hogyan nem lehet!!!!
Ha valaki okos akar lenni, mondja meg, hogy mit hogyan kell, és azért a felelősséget is vállalja!!!
Kuncze Gábor! Ön mit vállal be????
Csak hangember Ön is!!!!
NENE
2020.03.27 07:12 at 07:12
Kuncze inkább mélyen hallgasson!!!
Barna János
2020.03.27 08:42 at 08:42
Én nekem a számokkal vannak problémáim.Ennyi idő alatt csak háromszáz fertőzött?Ezek szerint a magyar ellenálló nép.Se védőfelszerelés/én még nem tudtam maszkot venni,/rendeltem kinai portálról de idő amig ideér/.Csak egyet nem értek.Háromszáz fertőzött van az országban plussz a karantén,az egészségügy viszont teljesen leált.Hogy van ez?