Kerítésen innen
Kunhalmi Ágnessel a Duna-parton…
Alig néhány órával az új parlament alakuló ülése után a Duna-parton futottunk össze Kunhalmi Ágnessel. A képviselőt arról faggattuk, milyen a hangulat a T. Házban.
A nyomottság és a depresszió az úr
– Milyen érzésekkel tette le az esküt?
– Egyéni győztesként kötelességem és ma minden belső és külső eszközre szükségünk van, mert nem, hogy egyedül, de együtt sincs semmije az ellenzéknek. Úgy éreztem, hogy a kinti légkörhöz hasonlóan, a házban is a levertség, a depresszió az úr, és ez igaz minden ellenzéki képviselőre, a Jobbiktól az MSZP-ig. Vagyis pár képviselőtől eltekintve, mintha erre számítottak volna. Rossz volt látni.
– Sokan élik meg ugyanezt országszerte…
– Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen az országban nem egy olyan hely van, ahol nem mernek eljönni a fórumainkra, mert féltik az állasukat. Ma a falvakban nem a Fideszre szavaztak, hanem az államra. Az állami közmunkára, segélyre, gyesre stb. Féltették az emberek azt a kicsit is, ami van. A Fidesz nem annyival nagyobb mint az MSZP vagy az ellenzék, hanem egyszerűen a Fidesz állampártként működik. Az egész államot használja a saját javára. Ez tűnik bármely pártnak egyedül behozhatatlannak. És egyedül bárkinek az is. Szomorú és elkeseredett az ország fele, mert a többség nem a Fideszre adta a voksát. Arra meg végképp nincs erkölcsi alapja a kormánynak, hogy ignorálja és a megsemmisítésére törekedjen mindazoknak, akik nem támogatták. Ilyen rezsim demokráciában nem létezhet.
– Van megoldási javaslata is?
– Ne feledjük! Orbán Viktornak több mint tíz évébe telt, mire összekalapálta a jobboldalt egy monolit tömbbé, „egy a tábor egy a zászló” jelszó alatt. Ma 6-7 pártból áll a Fidesz. Ehhez képest a baloldal polarizálódott, széttöredezett, és az MSZP még ketté is szakadt. De ha meg tudjuk oldani nem egymás lekaszabolását, hanem az együttműködést, és kidolgozzuk ennek a technikáját, akkor a kezünkben lesz a Fidesz legyőzésének receptje. Meg kell érteni, hogy az együttműködés nem pusztán hatalomtechnikai eszköz, vagy a valódi gondolkodást helyettesítő dolog, hanem előfeltételévé vált a bárminemű ellenzéki politizálásnak Magyarországon.
– Mit vár a ma esti Kossuth téri tüntetéstől?
– Ennek megértését. De a nép érti. A pártok nem értik. A pártok elszakadtak a néptől, a pártelitek a tagságuktól. Ezt kell megváltoztatni először, különben soha nem fogunk tudni a többségből valódi politikai hatalmat kovácsolni. És hatalom nélkül még egy iskolát sem lehet átadni.
Bréking!!!! Kossuth tér itt és most -Elegünk van skandálja a tömeg
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….