Blogbazár
L. Ritók Nóra: Haragban…
Én nem vagyok haragtartó ember. Fölösleges energiát vesz el tőlem, ezért igyekszem minél hamarabb lezárni magamban az ügyeket, és nem hátra, hanem előre nézni.
Persze nem jelenti ez azt, hogy minden marad a régiben, mintha mi sem történt volna,
hiszen tanultam belőle, megismertem annak az illetőnek egy oldalát, reakcióját, értékrendjét, akivel konfliktusba kerültem, és ez beépül a hozzá való viszonyulásomba, de kivonom belőle, amennyire bírom az érzelmi megközelítéseimet, és próbálom ennek mentén, előre mozdítani a kapcsolatunkat.
Mert egy-egy konfliktus mélysége is sok tényezőtől függ
Pillanatnyi rossz csillagállás, mikor mások hülyesége miatt egy emberre csúcsosodik ki a harag, vagy halmozódik valami, sok-sok apró részletből, ami aztán elér egy kritikus tömeget, no meg ott van az illetők konfliktuskezelési képessége, önismerete, elfogultsága, fáradtsága, stb. De úgy érzem, a kenyértörésig jutó haragban nagyon sok esetben mindkét fél benne van.
Aztán telik az idő…és feledésbe vész már az ok is, csak a harag marad,
a
„nem állok szóba vele”,
a
„soha többé”.
Ami persze rossz érzést kelt mindkét félben, csak éppen a büszkesége nem engedi egyiküknek sem, hogy lépjen. Hogy ő lépjen először. Gesztust tegyen, próbálkozzon, hogy felmérje a másik állapotát, lehetne-e normalizálni az állapotokat valamennyire. Legalább annyira, hogy a körülöttük levők, a családtagok, barátok, ne sérüljenek tovább. Hogy ne húzza magával a haragtartó a körülötte levőket is. És ne fordítson energiát arra, hogy a haragot táplálja magában…
Persze tudom, mennyire nehéz ez. Sokszor éveket kell várni, hogy úgy alakuljon a helyzet, hogy megtehessük. És nagy a kockázata, hogy nem csapják be előttünk újra az ajtót.
Mégis, azt hiszem, próbálkozni kell
Mindenkinek, aki valakivel, valami miatt szakításig érő haragot tart. Nem fontos persze összeborulni. Csak megkeresni azt a pontot, amiben őszintén egymás szemébe tudnak nézni. Azt a témát, amiben nem lángol fel újra a konfliktus. Tudatosan kerülve azokat, amiben kockázat van…. aztán hagyni, hogy lassan megteljen újra pozitív tartalmakkal a kapcsolat. Lehet, erre soká kerül sor. De dolgozni kell rajta. Kellene.
Mert akkor jobb lenne a világ
Jobb lenne, ha meg tudnánk bocsájtani a másiknak. És engedné a büszkeségünk, hogy mi tegyük meg az első lépést. Én mindig, mindenkit erre buzdítok. Annyi nyomorúság van a világban…. minek tetézzük még azzal, hogy mi is negatívumokkal terheljük? Csak egy telefon…vagy egy üzenet itt, a facebookon. Miért ne tennénk meg? A karácsony ideális erre…
Szerző
