Budapesti hétköznapok
Látlelet a Duna House-tól – Zuhanórepülésben a magyarok ingatlanvásárlási kedve
A Duna House legújabb közleménye nem tölthet el senkit túlzott reményekkel.

A Duna House saját adatain alapuló becslése szerint szeptemberben országosan 9200 ingatlan adásvétel történt, ez 6 százalékos elmaradás augusztushoz és 22 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest – közölte az ingatlanközvetítő hétfőn az MTI-vel.

Már 2022 második negyedétől lassul a piac
Így a harmadik negyedévben 28 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami 19 százalékkal marad el a 2021 hasonló időszakában mért értéktől. A Duna House szerint a második negyedévtől érezhető az ingatlanpiacon a lassulás, amelyet a változó gazdasági helyzet és az ennek nyomán dráguló hitelkamatok okoznak elsősorban. Az eddigiekhez hasonló nagyságú visszaeséssel számolva az év végére 120-130 ezer tranzakcióval zárhat a lakáspiac.
A jelzálogpiac se’ dübörög, sőt!
Közölték, a jelzáloghitel-piacon is tovább folytatódott a lassulás. A Duna House becslése alapján szeptemberben 82 milliárd forint jelzáloghitelt vettek fel az emberek. Ezáltal a harmadik negyedévet 264 milliárdos volumennel zárta a lakáscélú hitelek piaca, amely a lakáspiachoz hasonlóan szintén a leggyengébb eddigi negyedév volt az idén.
És a hitelpiac?
Az előző év harmadik negyedévél összehasonlítva az ingatlanpiacnál is nagyobb, 30 százalékos csökkenés volt a hitelpiacon – olvasható a Duna House közleményében.
(Képünk illusztráció)
Friss!
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégénMegosztás Újabb kánikulai hétvége most sem kímélte a vonat-vonalakat és persze a még bennük bízó utazóközönséget. Ugyan belengette Hegyi Zsolt, akit jelenleg a MÁV-csoport vezérigazgatójaként tartunk el, hogy beindult kísérleti jelleggel az „olasz meló”, vagyis „próbát teszünk egy mediterrán módszerrel: Magyarországon először sínfestéssel védjük a pályát a túlmelegedéstől”, de persze ez nem volt hatással a… További információ: Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfőMegosztás A sorsát előre senki sem ismeri, a jóslatok közül sem valósul meg mindegyik, vagy legalábbis nem vesszük azonnal észre, nem értjük meg. Mindenképpen érdemes beleolvasni, hogy a több ezeréves tudás, a horoszkóp, mit ígér a mai napra, Apollónia névnapjára. A nap kel: 5:10, nyugszik: 20,30. Nyilas 11.23 – 12.21. – Meglepő Folytatódik kollégája munkahelyi intrikája.… További információ: Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemévelMegosztás Egy csillagjós szerint, ha a Hold hatással van a tengerekre, miért ne lenne ránk is? – szoktam mondogatni mosolyogva, amikor valaki szkeptikusan néz rám a csillagjegyek hallatán. Mert bár sokan legyintenek a horoszkópokra, a csillagjóslás története és valósága sokkal izgalmasabb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Az égbolt, mint ősi Google Térkép Gyakran kérdezik tőlem,… További információ: A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártamMegosztás Ahogy a múltban, úgy manapság sem kifizetődő dolog felkerülni Juszt László célszemélyeinek listájára. Ha valaki, vagy valami beküzdi magát a névsorba, biztos lehet afelől, hogy az egykori televíziós mindig rajta tartja a szemét és azonnal reagál. „A miniszterelnöküknek már a közrádió sem elég, a szélsőjobbra szaladt el – a Mandierre – egy nagyobb interjúra. Kár volt. Ennyi zagyvaságot… További információ: Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”Megosztás „Az alábbi városházi történet jól példázza, mi zajlik Magyar Péter környezetében és mi vezetett oda, hogy Ordas Eszter nemcsak a fővárosi Tisza frakció vezetéséről, hanem a képviselői mandátumáról is lemondott” – vezette fel frakciótársa meséjét egy hétfő éjszakai esetről. „Storytime!” Radics Béla, aki közösségi oldalán úgy aposztrofálja magát, hogy „Apuka, férj, közgazdász, patrióta. A… További információ: Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
Szerző
Friss
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?