Voks 2024
Latorcai Csaba államtitkár túldobta a kormány eddigi legmerészebb álmát is
A kormány célja, mondta Latorcai Csaba, hogy 2030-ra Magyarország legyen az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyike, ehhez pedig leginkább az életminőség növelésére van szükség – mondta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Építők Napján pénteken Budapesten, két nappal az éppen aktuális választások előtti hajrában.
Stratégiai partner kerestetik, bocs már meg is van
Latorcai Csaba közölte, ebben stratégiai partnereik az építés területén dolgozók, akiknek azonban a munkájuk kiteljesedéséhez, és így a kormányzati célok megvalósításához is forrásokra van szükségük. Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország számára a mostani európai uniós fejlesztési időszakban csupán a Terület és település fejlesztési operatív programon belül 1962 milliárd forint jár, ehhez képes 800 milliárd forint áll rendelkezésre. Magyarország kormánya elkötelezett abban, hogy a hiányzó, az országot megillető forrásokat haza hozzák és minél hamarabb az önkormányzatok és azokon keresztül az építőipar számára rendelkezésre bocsássák, hogy
„közös erővel építsük és fejlesszük Magyarországot”
– fogalmazott Latorcai Csaba.
Ígéretből nem volt hiány
A rendezvényen megjelent építőipari szakemberekhez fordulva kijelentette:
„számítunk önökre, önök is számíthatnak ránk”.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium államtitkára arról számolt be, hogy júliusban hirdetik meg az otthonfelújítási programot, amely az 1990 előtt épült családi házak felújítását szolgája. Ingatlanonként 6 millió forintos támogatás kapható, amely vissza nem térítendő támogatásból és kamatmentes hitelből áll. A program több mint 130 milliárd forint megrendelésállományt biztosít a hazai építőiparnak.
Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az építőipar 380 ezer ember foglalkoztat, az értéklánc többi részével – anyaggyártók, kereskedők, tervezők – együtt pedig csaknem 500 ezret. Elmondta, hogy a hazai ágazat egy évben 25 ezer lakás felépítésére és több mint 200 ezer felújítására képes, ezért már nagyon várják a programot. Az építőipari értéklánc az országban évente 8000 milliárd forintnyi érték megteremtésére képes – jelezte. Az ÉVOSZ elnöke példaként említette, hogy tavaly Budapesten világszínvonalú létesítményeket adtak át, ilyen volt a Nemzeti Atlétikai Stadion és a Lánchíd. Az idén átadottak közül pedig a Kalocsa-Paks új dunai hidat emelte ki. A rendezvény végén miniszteri elismerő okleveleket adott át Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára is.
Szerző
Friss
- Ön érti? Mentességet kér a magyar kormány arra, amiről már tudható, hogy nincs ilyen
- Egyre közelebb az országos kormányváltó hangulathoz
- Szentkirályi Alexandra nem buta lány, csak nagyon kicsit okos, vagy Önt nézi bölcsisnek
- Ukrajna segítene Magyarországnak, de a NER-média leleplezte a „példa nélkül álló beavatkozási kísérletet”
- Teljes a káosz! Kilométeres torlódások, újabb útlezárások – Friss helyzetjelentés
- Közlöny van róla! 200 katonát és 200 millió eurós -79.000 millió forintos- hitelt adunk Csádnak
- Magyar virtus az Ön kontójára: behajtással folytatódik Orbán Viktor és az EU migrációs vitája
- Szoboszlai gólt lőtt a Milánnak a Liverpool színeiben, ezzel teljesítve a csapat vezetőjének elvárását
- Nagy Márton: nem fizetünk! – A magyar kormány bejelentette, „tesz” az Európai Bíróság jogerős ítéletére
- Olimpiai és világbajnokok is beszálltak az árvízvédelembe – Darnyi Tamás is lapátot fogott