Kerítésen innen
Látszik a kánikula vége -inkább hívjuk enyhülésnek- az orvosmeteorológus jelentésével spékelve
Értem én, hogy az kevéssé hozza ki a béketűrésből az olvasót, hogy pár fokkal enyhébb idő képe dereng fel a 10. napja tartó kánikulában olvadozva, de egyelőre ezzel szolgálhatunk. Esetleg bízzunk abban, hogy a meteorológusok néha tévednek….
Most, de ezt biztosan érzi….
Hétfő délután sem érkezik változás, sőt az északnyugati országrészben is visszatér az erős hőség. Jellemzően 34-40 fok köré várható a maximum hőmérséklet, délen, délkeleten a magasabb, északon az alacsonyabb értékekkel. Alapvetően napos, de fátyol- és délután erősebb gomolyfelhősödéssel tarkított idő marad a jellemző. Késő délután, este, előreláthatólag elsősorban a Duna-Tisza közén és a Tiszántúl térségében, elszórtan heves zivatargócok is kialakulnak, de jellemzőbb lesz a csapadékmentes időjárás. Éjjel még lehet keleten, illetve a középső és délnyugati országrészben is elszórtan, kis körzeteket érintő zivatargóc, másutt nyugodt, eseménytelen idő a valószínűbb. Fülledt, meleg lesz a hajnal.
Kedden változatlanul a hőség lesz a legmeghatározóbb. Ismét országszerte jellemzően 35 fok köré, fölé melegszik a levegő, illetve a déli országrészben ismét rekord közeli maximum hőmérséklet valószínű, ami délkeleten helyenként 41 fok köré emelkedhet! Hajnalban még elvétve kipattanhat egy-két zivatarpötty, majd kitisztul az ég, kisüt a nap. Délután gomolyfelhősödés adhat időszakosan árnyékot, melyekből elszórtan magasabbra törő zivatarfelhők alakulnak ki. Késő délután, este elszórtan, kis körzeteket érintően heves zivatargócok is kipattanhatnak, de összességében kevés helyen esik az országban.
A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):
- hétfő délután 33 – 40,
- kedd reggel 19 – 24,
- kedd délután északnyugaton 31-35, délkeleten 36-41,
- szerda reggel 19 – 25 fok köré várható.
Legvalószínűbb folytatás
Szerda hajnalban még elvétve előfordulhat zivatargóc. Napközben ismét hőség, napsütés, gomolyfelhők várhatóak, majd délután, este zivatargócok is kialakulnak. Ezúttal a Duna környezetétől keletre látszik rájuk nagyobb esély. Heves viharok kialakulásának is megvan a veszélye! Hajnalra nagyrészt lenyugszik a légkör.
Csütörtökre, péntekre, sőt még a hétvégére sem várható lényegi változás az időjárásban. Nagy valószínűséggel kisebb hőmérséklet ingadozással, de marad a hőség, a napsütés, majd gomolyfelhősödés és a szórványosan kialakuló, de nem ritkán viharos erejű zivatargócok.
Jövő hét első napjaira is még hasonló idő körvonalazódik, azaz hőség, napsütés, gomolyfelhők és szórványosan heves zivatargócok maradnak előreláthatólag jellemzőek. Kedd éjjelre körvonalazódik egy markánsabb hidegfront érkezése, ami talán véget vethet ennek a rekkenő hőségnek, de ennek részletei még nagyon bizonytalanul előrejelezhetőek.
Orvosmeteorológus jelenti….
A tartós hőség elsősorban az idős, krónikus betegségben szenvedő embereket (különösen a szív- és érrendszeri betegeket) viseli meg.
A korral ugyanis egyes agyi területek funkciója károsodhat, így például a szomjúság érzés is megszűnhet vagy csökkenhet, ezért az idős embereknek a szomjúság érzettől függetlenül a fokozott izzadás miatt legalább 2-3 liter vizet meg kell inniuk a nyári napokon.
Fiatal korban a hőség aluszékonyságot, ingerlékenységet, a terhelhetőség csökkenését okozza, míg idős korban hamar kialakul tudatzavar, ájulásos rosszullét és a motiváció teljes csökkenése, ún. apátiás állapot.
Ilyen hőségben hajlamosak vagyunk a légkondicionálót a külső hőmérsékletnél jóval alacsonyabb hőfokra állítani és a ventillátort magas fordulatszámon működtetni.
Átmenetileg ugyan enyhülést hoznak ezek a megoldások, azonban könnyen kialakulhat orr, mell- vagy arcüreggyulladás, felső légúti hurut vagy a szem nyálkahártyájának a gyulladása. Emellett a tisztítatlan légkondicionálókban megtelepedő baktériumok okozhatnak főleg alsó légúti fertőzéseket vagy akár tüdőgyulladást.
A nagy melegben fáradékonyabbak vagyunk, a koncentráló képesség romlik és a különösen a nem klimatizált autókban vagy munkahelyeken hajlamosak vagyunk néhány másodpercre lehunyni a szemünket, ami mind a munkahelyi, mind a közlekedési balesetek kockázatát növeli. A csapadékos területeken a zivatar megérkezése előtt ingerlékennyé válhatunk, azonban az eső elvonulásával a tünetek szűnnek, sőt a kognitív funkciók jelentősen javulnak is.
Szerző
Friss
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
- Hadházy: jó lenne, ha csak kitaláltam volna, vagy álmodnék, de ez a kőkemény magyar valóság 2024 Orbániájában
- Fülöp Attila, Orbán Viktor államtitkára újra szerzett pártízezer szavazatot a TISZA Pártnak
- „Na de én nem vagyok Fidesz-káder” – mondta Havas Henriknek az ismerőse
- Lehet a pénztárhoz fáradni Gönczi úr kérem – A kormánypárti „újságírás” diszkrét bája