Bulvár
Ez a nap tizenkettőből legalább öt csillagjegynek jót ígér – Lássuk!
A csillagjegyek a legritkább esetben kapnak hasonló üzenetet, a 12 pedig szinte soha, de már az is kisebb csoda, ami ma történt, hogy 5 csillagjegynek is jót ígérnek a csillagok.
Nyilas
Lehet, hogy több barátod van, mint bárki másnak az ismeretségi körödből, de közülük mégis mennyi az igaz barát és mennyi csupán csak jó fej ismerős. Gondold át, hogy kik azok, akikre bármikor számíthatsz, a többiekre pedig ne fordíts túl sok időt és energiát.
Bak
Egy múltbéli szituációt vagy feszültséget nem sikerült úgy elengedned, hogy az ne bukkanjon fel újból, és ez a mai napon be is következhet. Gondold át jól, hogy mi az, amit valójában el akarsz érni és megtalálod hozzá a megfelelő attitűdöt.
Vízöntő
A magabiztosságod aligha volt nagyobb az elmúlt időszakban, mint a mai napon. Úgy érzed, hogy az életed minden területén helyt tudsz állni. Ide neked az oroszlánt is, pedig ez általában nem jellemző a csillagjegyedre!
Halak
Nem kell, hogy mindenki tudjon a napi terveidről, hiszen annál nagyobb eséllyel fogják megbombázni azt. Ahelyett, hogy magadról beszélsz, inkább hagyj másokat kibontakozni. Most semmi kedved magyarázkodni másoknak arról, hogy mit hogyan intézel.
Friss!
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….Megosztás A nyár mindenkinek feltöltődés és élménygazdag időszak, de ezek a csillagjegyek különösen sok izgalomra számíthatnak július 21. és szeptember 22. között. Valójában életük legjobb periódusa vár rájuk. Vajon te is köztük vagy? A horoszkópból kiderülnek a részletek…. Halak Halak jegyűként önmagadhoz képest rengeteg bulira számíthatsz a következő hetekben. Teli leszel életörömmel, és ezt sugárzod… További információ: Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapjánMegosztás A szocializációd, az, hogy milyen családból jöttél, milyen a habitusod sokat számít, de ez persze nem minden, a horoszkópod is segít kideríteni milyen anya vagy. Persze finomítani mindenen lehet, de a főirány azért marad. Felkészültél egy kis önismereti túrára? Oroszlán Fontosnak tartod, hogy legyen energiád arra is, hogy magaddal foglalkozz. Erős és határozott ember… További információ: Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Belemenős májusi horoszkóp – Minden, ami érdekes lehet…..Megosztás Az év egyik legszebb hónapja a május: életre kel a természet, hétágra süt a nap -már amikor- és a szívünk is megtelik reménységgel. Kevés az az ember, aki ilyenkor is szomorkodna, a legtöbben terveznek, alkotnak, kirándulnak, és kihasználnak minden pillanatot, hogy pozitív dolgokkal töltsék a napjaikat. Tudd meg a horoszkópból, mi vár rád májusban,… További információ: Belemenős májusi horoszkóp – Minden, ami érdekes lehet…..
- Szerinted a horoszkópod a listán van? – Ennek a 3 csillagjegynek hamarosan nagy álma teljesül!Megosztás Ki ne játszott volna még el a gondolattal, hogy egyik napról a másikra arra ébred, hogy a legtitkosabb vágyai egy csapásra valósággá válnak és arra ébred egy reggelen, hogy az élete fenekestől felfordul és pont olyanná lesz, ahogy azt kigondolta! A horoszkóp most megmutatja, hogy mely csillagjegyeknek nyílik erre a legnagyobb lehetősége a közeljövőben!… További információ: Szerinted a horoszkópod a listán van? – Ennek a 3 csillagjegynek hamarosan nagy álma teljesül!
- Konfucius intelmei a csillagjegyeknekMegosztás A kínai nemzet által legdicsőítettebb filozófus Konfucius. Minden csillagjegyhez van egy üzenete, amely hasznos lehet. Keresd meg a csillagjegyed és olvasd el, mi az, amire figyelned kell. Kos: Válassz olyan munkát magadnak amit a legjobban szeretsz csinálni és életed folyamán soha nem érzed majd azt, hogy dolgozol. Bika: Egy igaz ember sohasem lép a… További információ: Konfucius intelmei a csillagjegyeknek
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….