Bulvár
Lehullott a hó – Fehér vasárnap
Ahogy azt már napok óta jósoljuk, időre megérkezett az igazi tél és a hó. A következő napokban ízelítőt kapunk abból mien az a zimankó.
Berúgja az ajtót a tél
Vasárnap előreláthatólag a ciklon hidegfrontjával érkező sarkvidéki eredetű levegő árasztja el észak felől az ország térségét, de eleinte, a délkelet országrészben még enyhe idő valószínű.
A Dunántúlon és keleten is viharossá erősödő É-i szélre van kilátás, míg a középső országrészben mérsékeltebb maradhat a légmozgás. A széllökések 70-80 km/óra köré ígérkeznek, de estefelé, északnyugaton a 90 km/órát is elérhetik. Folytatódik az erősen felhős, borongós időjárás, csökkenő csapadékhajlammal, de még országszerte előfordul gyengülő, időszakosabbá váló csapadék. A hideg beáramlásának köszönhetően egyre többfelé halmazállapot váltás várható. Az északnyugati országrészben már reggeltől havas esőre, majd gyengülő hóesésekre van inkább esély, napközben pedig a Dunántúlon és északon, majd este, éjjel a középső és keleti országrészben is megtörténhet a halmazállapot váltás. Eközben jelentősen ritkul, illetve elgyengül a csapadék. Éjjel marad az erős, viharos szél és a borult égbolt. Elszórtan előfordulnak hószállingózások, gyenge hóesés, délkeleten még havas eső. Az erős szél, fagyos idő és a hóesés együttesének köszönhetően hófúvás kialakulásának is megvan a veszélye! Pontos országrész bizonytalanul meghatározható a csapadék mennyiségének és eloszlásának bizonytalansága miatt. Egyelőre a Dunántúl középső és déli területein látszik esélyesebbnek ilyen helyzet. (Eumet)
Így indul a következő hét
Ahogy már megírtuk:
Hétfőre várhatóan elhagyja a térséget a csapadék zöme, de a déli megyékben még előfordulhat hószállingózás. Szeles, felhős, fagyos nap várható. Délután szakadozhat itt-ott a felhőzet. A középső országrész kivételével még erős É-i szél fúj, ami további sarkvidéki eredetű levegőt szállít az ország térségébe.
Szerző
Friss
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?