Kerítésen túl
Lengyelországban tovább „pörög” a politikai változás
Őrizetbe vették Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettest, a fő ellenzéki frakció, a Jog és Igazságosság (PiS) alsóházi képviselőjét, és házkutatást végeznek nála – közölte hétfőn a lengyel államügyészség.
Szuverén Lengyelország politikusa
Marcin Romanowski az előző, a PiS által vezetett lengyel kormánykoalíció egyik kisebb pártja, a Szuverén Lengyelország politikusa. A parlamenti alsóház (szejm) pénteken szavazta meg a képviselő mentelmi jogának felfüggesztéséről, valamint őrizetbe vételének, esetleg előzetes letartóztatásának jóváhagyásáról szóló határozatot. Przemyslaw Nowak, az államügyészség szóvivője közölte: az előző kormány idején az igazságügyi tárca kötelékében működő Igazságosság Alap ügyében indított nyomozás során összegyűjtött bizonyíték lehetővé tette, hogy Marcin Romanowskit 11 bűntett elkövetésével gyanúsítsák meg. A képviselő a gyanú szerint az állami vagyonban „nagymértékű kárt okozó (.) szervezett bűnözői csoportban” vett részt – tette hozzá a szóvivő. Megerősítette: Romanowskit a lengyel belbiztonsági ügynökség (ABW) vette őrizetbe.
Megfélemlítés?
Mateusz Morawiecki volt kormányfő az X-en az ellenzék megfélemlítését célzó politikai lépésnek nevezte Romanowski őrizetbe vételét. Felidézte: a képviselő már pénteken maga jelentkezett az ügyészségen (ahol akkor nem hallgatták ki).
„Mindazonáltal (.) hatáskeltő módon kellett őrizetbe venni, ez undorító és szégyenletes”
– fogalmazott Morawiecki. Az Igazságosság Alap ügyében eddig összesen 11 emberrel szemben fogalmaztak meg gyanút. A lengyel nyomozó szervek már március végén végeztek országszerte házkutatásokat, többek között az onkológiai kezelés alatt álló Zbigniew Ziobro volt igazságügyi miniszternél. Akkor ez ügyben három személyt tartóztattak le. Közülük két nő az igazságügyi minisztérium volt hivatalnoka, a harmadik pedig Michal Olszewski, a Jézus Szent Szívének Papjai nevű szerzetes kongregáció tagja, aktív lelkipásztori tevékenységéről ismert pap. Az általa vezetett Profeto alapítvány egy központot épített fel Varsóban a bűncselekmények áldozatai számára, ehhez az Igazságosság Alap forrásaiból 66 millió zlotyt (8,9 milliárd forint) hívtak le. A beruházás utolsó szakaszának finanszírozását Donald Tusk jelenlegi kormánya leállította.
Bunda volt a pályázat
Az ügyészség gyanúsítása szerint a Profeto alapítvány annak ellenére nyerte meg a pályázatot, hogy nem teljesítette annak formális feltételeit.
Michal Olszewski és a két hivatalnok jelenleg is előzetes letartóztatásban van. A varsói szejm előtt múlt kedden mintegy 4,5 ezren tiltakoztak fogva tartásuk ellen. A tüntetés azzal is összefüggött, hogy július 1-én a Sieci konzervatív hetilap közzétette a lelkész vallomását, amely szerint letartóztatása után 60 órán át nem kapott ennivalót, és amikor inni kért, egy használt palackban hoztak neki csapvizet. Amikor vécére kellett volna mennie, arra utasították, hogy ehhez ugyanazt a palackot használja. Az ABW dezinformációnak nevezte a Sieci cikkét.
Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke a múlt heti tüntetésen úgy ítélte meg: a leírt bánásmód megfelel a kínzás Emberi Jogok Európai Bírósága szerinti meghatározásának. A Szuverén Lengyelország párt az ENSZ kínzás elleni bizottságához, az Amnesty International és a Helsinki Bizottság szervezetekhez fordult a lelkész lehetséges bántalmazása miatt. E bánásmódot Andrzej Duda államfő is bírálta.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….