Kék fény
Letartóztatott határrendészek – Jó testvérhez méltón egyenlő arányban osztoztak a korrupciós pénzeken
A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a letartóztatását azoknak a határrendészeknek, akiket korrupció gyanújával az ártándi határátkelőnél fogtak le.
A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a letartóztatását azoknak a határrendészeknek, akiket korrupció gyanújával az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően vettek őrizetbe – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.
Korrupció, korrupció…
A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő bűnügyben a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően 16 határrendész letartóztatását, valamint egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletét rendelte el – közölték.
Hozzátették: a bíróság pénteki ülésén a 18 gyanúsított meghallgatását és védőik felszólalását követően megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés veszélyét, valamint, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.
A határrendész, akivel szemben alacsonyabb büntetési tételű korrupciós bűncselekmény gyanúját közölte az ügyészség, valamint egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelésére azért került sor, mert jelenlétük az eljárás során így is biztosítható – magyarázták.
Felfüggesztve
A kényszerintézkedések hatálya alatt álló határrendészekkel szemben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyelmi eljárást indított, és valamennyiük szolgálati jogviszonyának felfüggesztéséről rendelkezett – áll a közleményben.
A főügyészség korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.
Korrupcióinfó a Városi Kurír archívumából.
Szerző
Friss
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?