Blogbazár
Lopakodó legyaloglás? – Juszt László, a bíróságok elfoglalásának anatómiájáról
Nem értem! Komolyan nem értem annyi okos, tájékozott, olvasott bíró most lepődött meg azon, ahogyan a NER megvásárolta az egész bíróságot? Hiszen ez egy szisztematikusan, gondosan felépített és évek alatt erőszakosan lebonyolított folyamat.
Alkotmány bíróság
Kezdődött az Alkotmány Bírósággal. A NER előtt konszenzussal jelölték a parlamenti pártok a testületbe a bírákat. Ezt egy hirtelen mozdulattal megszüntették. Ma már csak kormánypárti alkotmánybírók léteznek. De ez sem volt elég. Csökkentették a testület mozgásterét is. Például nem lehet véleményük a költségvetéssel kapcsolatban.
Alkotmány Biróság bedarálva.
Következett legfelső bíró!
Baka András magyar jogtudós, főiskolai tanár, az állam- és jogtudományok kandidátusa. 1991-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságának bírájává választották, tisztségét 2007-ig töltötte be. 2009-től, itthon a Legfelsőbb Bíróság elnöke volt, amíg 2011-ben e tisztségéből el nem távolították. 2016-ban az Emberi Jogok Európai Bírósága másodfokon is megállapította, hogy választott tisztségének megszüntetése az európai joggal ellentétes volt.
Legfelsőbb Biróság bedarálva.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Országos Bírói tanács
Következett Handó Tünde az Országos Bírói tanács elnöki székében. Róla tudvalevő, hogy Szájer József felesége. Éppen ezért már az viccnek, rossz viccnek számított ahogyan a parlament alkotmányügyi bizottsága támogatta Szájer feleségének kinevezését. Egy személyben gyakorolhatta az összes kinevezési, áthelyezési, leváltási és irányítási jogkört. Róla miután felforgatta a testületet és 213 bírót kirúgott, a bíróság mondta ki, hogy a hivatal elnökeként egyértelműen visszaélt a jogkörével. A kirúgottak perben védték meg igazukat. A közben bírósági előélet nélkül kinevezettek a helyükön maradtak.
Bíróságok nagyrészt bedarálva.
Soron a Kúria
Kapott folytatódik a bejegyzés, egy csontig a kormánypártnak elkötelezett elnököt, aki korábban nem folytatott bírói tevékenységet. Polt Péter helyettese volt. A kinevezéséhez törvényt kellett módosítani.
Kúria bedarálva.
Szóval csak aki nem látja azt a szisztematikus “munkát”, amellyel évek alatt maga alá gyűrte a NER és Orbán az igazságszolgáltatást lepődik meg azon, ahogyan pár milliárdért most megvették a testületet.
Csak remélni merem, hogy maradtak olyan független bírák is, akiknek a hivatás fontosabb, mint a hatalomnak megfelelni.
MAI HÍR:
„Az Orbán-kormány a bíróságok és a Kúria személyi kiadásait az eredetileg beterjesztetthez képest 43 milliárd forinttal csökkentI.”
HA MÉG MINDIG NEM LENNE ELÉG VILÁGOS, HOGY MI A KORMÁNY SZÁNDÉKA A BÍRÓSÁGOKKAL
-fejeződik be Juszt László bejegyzése.
Friss
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ