Voks 2024
Szentkirályi Alexandra visszalépett + videó
Ahogy azt többen is megjósolták Szentkirályi Alexandra az utolsó pillanatban visszalépett (visszaléptették?) Vitézy Dávid javára, akinek így jelentősen megnőttek a lehetőségei, bár még ezzel a nemes gesztussal sem veszélyezteti igazán Karácsony Gergely győzelmét, állítják ellenzők.
Miről szól a mai nap
A választási eljárásról szóló törvény szerint a jelölt kiesik, ha a magyarországi szavazás megkezdése előtt a központi névjegyzékből törik, elveszíti a választhatóság jogát, vagy a jelöltet állító jelölőszervezetet törlik a jelölőszervezetek, listák nyilvántartásából. Kiesik a jelölt akkor is, ha június 7-én (pénteken) 16 óráig a jelölésről írásban lemond. A kiesett jelölteket törölni kell az egyéni szavazólapokról, vagyis „lehúzzák” őket a szavazólapról, és a jelölt kieséséről a szavazatszámláló bizottság a szavazóhelyiségben elhelyezett hirdetményen is tájékoztatja a választópolgárokat. Fontos szabály azonban, hogy a péntek 16 órai határidőt követően benyújtott lemondás nem alkalmas a joghatás kiváltására, azaz a jelöltre leadott szavazatok érvényes szavazatnak minősülnek.
Az igazság pillanata
A Fidesz jelöltje belátta, vagy beláttaták vele, hogy az esélytelenebbnél is esélytelenebb, erre utalt az is, hogy Orbán Viktor tegnap már nem mint esetleges főpolgármesterről, hanem mint a Fidesz pesti hosszútávú vezetőjéről beszélt róla:
„Számomra továbbra is az a legfontosabb, hogy Gyurcsány és Karácsony távozzanak a város éléről. Ezért utat adva a változásnak elállok a főpolgármester-jelöltségtől és a Fidesz fővárosi listavezetőjeként folytatom a kampányt.
Egyben arra kérem minden támogatómat, hogy a főpolgármesteri szavazólapon Vitézy Dávidra, a listás szavazólapon pedig az általam vezetett Fidesz-KDNP listára szavazzon! Így lehetséges a változás, így lehetséges a győzelem. Június 9-én zavarjuk el Gyurcsányt és Karácsonyt a Városházáról! Együtt győzni fogunk! Hajrá, Magyarország! Hajrá, Budapest!”
Karácsony reakció
„Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku. Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje. Ez az alku a választók elárulásán és átverésén alapul. A Fidesz úgy árulta el a választóit, ahogyan elárulta Budapestet az elmúlt öt évben.
Vitézy és Ungár pedig megpróbálta becsapni a választóit azzal, hogy ellenzéki várospolitikának hazudtak egy hatalmi játszmát.
Tudjuk, hogy a Fidesz meg fogja kérni ennek árát Vitézytől, az Orbán-Ungár paktumot Budapesttel akarják megfizettetni. A kormánynak fáj a foga a kerületi szakrendelőkre, központosítani akarják a színházainkat és a kulturális intézményeinket, az ingatlanos oligarcháik, Tiborcz, Schmidt Mária, Garancsi Budapest kárára üzletelhet, és ahogy eddig, úgy ezután is számíthat Vitézy Dávid megbízásaira Mészáros Lőrinc.
Ismerjük a módszereiket, tudjuk, hogy ez a paktum valódi ára.
Én hiszem, hogy a budapestiek átlátnak a szitán. Azt kérem csak, senki ne hagyja magát megvezetni, becsapni. A tét az, hogy hagyjuk-e, hogy a hatalom elfoglalja magának a városunkat. A tét az, hogy kiállunk-e továbbra is magunkért, kiállunk-e Budapest értékeiért és elveiért. A tét az, hogy megőrizzük-e Budapestet szabad, zöld és szolidáris helynek. A hatalom emberei, vagy az emberek hatalma. Erről szavazunk most vasárnap.”
Vitézy reakció
„Amikor a főpolgármesteri kampányomat elkezdtem, tudtam, hogy egyszerre kell legyőznünk a kormány Lázár János nevével fémjelzett, minden fontos fejlesztést leállító Budapest-politikáját, és a Városháza Karácsony Gergely országos politikai ambíciói által fűtött, panaszkodó, másokra mutogató, halogató semmittevését.
Az első győzelem megvan. Vasárnap jön a második!
Szentkirályi Alexandra döntését tudomásul veszem. A mai bejelentés valójában a főpolgármester-jelölti vita következményeként biztossá vált harmadik hely feladása. A már 440 ezer ember által látott Partizán-vita után a korábbi kutatások érvényüket vesztették, Szentkirályi Alexandra távolmaradásával és Karácsony Gergely minden vártnál gyengébb szereplésével a főpolgármester-választás esélyei megváltoztak. Minden, a Budapest vezetésében változást akaró számára nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen esélyes kihívó én vagyok….”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat