Connect with us

Kerítésen innen

Magyar: az Orbán-szeánsz minden pontján villogott a hazugságvizsgáló

magyar péter,
Megosztás

Ahogy az várható volt, Magyar Péter is reagált a Strasbourgban történtekre és annak péntek reggel előadott orbáni interpretációjára és nem hagyta szó nélkül az alantas lejárató-hadjáratot sem, amit a Megafon-celebek,  a Fidesz-katonák és a kormánysajtó rittyentett ellene.

Lehazudva a csillagok az égről….

„Orbán Viktor mai rádióbeli szeánszának minden pontján villogott a hazugságvizsgáló gép. Eközben a miniszterelnök szellemi/erkölcsi hátországát jelentő Bayer Zsolt-Megafon-TV2-Deutsch Tamás négyes fogat övön aluli mélységekbe süllyedt (éhes disznó makkal álmodik)

-kezdte bejegyzését Magyar.

„A miniszterelnök látva a legfrissebb közvélemény-kutatási eredményeket, ma először volt kénytelen kiejteni a TISZA Párt és annak vezetőjének nevét és ugyanazzal a lendülettel a csillagokat is lehazudta az égről: DK-TISZA szövetségről hadovált, miközben mi a kezdetektől az Orbán-Gyurcsány korszak lezárásán dolgozunk.

  • Azt hazudta, hogy kívülről akarják megdönteni a magyar kormányt, miközben a TISZA Párt mindig világossá tette, hogy visszautasít minden külső befolyást. Az Orbán-kormányt a magyar emberek millióival összefogva itthon fogjuk leváltani.
  • Azt hazudta Orbán Viktor, hogy a TISZA beengedné az illegális migránsokat, miközben legutoljára az Európai Parlamentben mondtam el neki, hogy támogatjuk a szigorú, következetes migrációs politikát és a déli határkerítés fenntartását. Eközben Orbánék kiengedtek a börtönből 2000 embercsempészt, letelepedési kötvényekkel üzletelnek és titokban migráns tábort építenének Vitnyéden, valamint évente hatvanezer gazdasági migráns hoznak be hazánkba.
  • Háborúpártisággal vádolt minket, miközben a TISZA Párt a békéért dolgozik, elutasítja a fegyverszállítást és mi vittünk humanitárius segítséget a lebombázott kijevi gyerekkórházhoz, amely támadást Orbán a mai napig el sem ítélt. Eközben a Fidesz magyar katonákat küld a polgárháborús Csádba, fegyver-, lőszer- és harckocsi gyárat építtet, amelyek nyilván egy háború esetén lennének igazán nyereségesek.
  • Azt is állította Orbán, hogy csak ők védik meg a családokat. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Fidesz ugyan családbarátnak hazudja magát, de 2008 óta nem emelték a családi pótlékot, magára hagyták a családokat az általuk is generált Európa-rekorder inflációval, brutálisan megemelték az energiaárakat, sorra zárják be a vidéki szülészeteket, semmit nem tesznek az egészségügyi válsághelyzet megszüntetéséért, lezüllesztették az oktatást. Kiürül a magyar vidék, majd egymillió honfitársunk külföldön kénytelen boldogulni. Soha ilyen kevés gyerek nem született hazánkban és minden második magyar fiatal azon gondolkodik, hogy elhagyja a hazáját.

A lejtőn lefelé csúszó állampárt számára láthatóan nem maradt más, mint a hazugságcunami, a gyűlöletkeltés és az aljas, hazug lejárató propaganda. A TISZA Párt nem süllyed le a Fidesz, Bede Zsolt, a Megafon és Bayer Zsolt szintjére. Mi továbbra is a magyar emberek életét befolyásoló problémákról és az azokra adható megoldási javaslatokról fogunk beszélni. A politikánk középpontjában az új, békés, igazságos,európai és élhető Magyarország megteremtése áll.

Szerző