Magyar György: a Grand Budapest-projekt jogilag alapjaiban elhibázott?

Heves vita folyik arról, hogy a kormány jó üzletet kötött-e – és jogszerűen járt-e el – a rákosrendezői vasúti terület értékesítésével. Olcsón adták el az ingatlant, miközben lekezelték a fővárosi tulajdonú Budapesti Közművek Zrt. elővásárlási jogát, és semmibe vették a jogalkotási törvény rendelkezéseit? Mindezek megalapozott felvetések, ám a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az arab Eagle Hills január 16-án aláírta a szerződést. Ez a megállapodás olyan „gránitszilárdságú”, mint a sokszor módosított magyar alaptörvény? Ami biztos: a szerződést és annak mellékleteit az elővásárlásra jogosultaknak meg kell küldeni.

Aki csak kicsit is érdeklődik a közéleti kérdések iránt,

számos alkalommal szembesülhetett a rákosrendezői vasúti terület értékesítése kapcsán megfogalmazott, egymással szöges ellentétben álló kormányzati és ellenzéki érvekkel. Például a főváros elővásárlási jogáról mást gondolnak Gulyás Gergely és Nagy Márton miniszterek, illetve a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), s mást Karácsony Gergely, meg Vitézy Dávid, továbbá ellenzéki politikusok és építészek sora. A részletektől most tekintsünk el, ám aki még nem olvasott erről, a fenti linkekre kattintva pótolhatja ezt.

<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>

Próbálkozzunk azonban más, kizárólag jogi alapokon nyugvó megközelítéssel

Az alaptörvény szerint az „állam és a helyi önkormányzatok tulajdona nemzeti vagyon. A nemzeti vagyon kezelésének és védelmének célja a közérdek szolgálata, a közös szükségletek kielégítése és a természeti erőforrások megóvása, valamint a jövő nemzedékek szükségleteinek figyelembevétele”. Nem mellesleg a „nemzeti vagyont csak törvényben meghatározott célból lehet átruházni, törvényben meghatározott kivételekkel az értékarányosság követelményének figyelembevétele mellett”. Vajon a közérdeket szolgálja, hogy Budapest egyik, talán legértékesebb ingatlanát „szarért, húgyért” játsszák át arab befektetőknek? (Bocsánat az alpári megfogalmazásért, de csak Karácsonyt idéztük). Ha ez ízlésünk ellen is való, ám abban igaza lehet, hogy az újabb elnevezés szerint Grand Budapest-projekt nem kínál megoldást a lakhatási válságra – kinek lesz pénze három-négy-ötmilliós négyzetméteráron ott ingatlant vásárolni? –, ráadásul a tervezett százemeletes vagy még magasabb épületek tönkre tehetik az egész városképet.

Térjünk azonban át a Magyarország Kormánya és az Egyesült Arab Emírségek Kormánya közötti gazdasági együttműködésről szóló megállapodás kihirdetéséről szóló, tavaly elfogadott törvényre

A szerint a „Felek ösztönzik a két ország hatóságai, kereskedelmi és egyéb köz- és magánszervezetei közötti együttműködéseket, valamint az állampolgárok bevonását, a Felek nemzeti jogszabályaival összhangban”. A megállapodás egyébként konkrétan kitér Rákosrendezőre is. Folytattak erről a jogalkotási törvényben előírt társadalmi egyeztetést? Nem! Az MNV és az arab Eagle Hills között január 16-án aláírt szerződésről még a területen tulajdonrésszel rendelkező – és ezért elővásárlási joggal rendelkező – Budapesti Közművek Zrt.-t sem tájékoztatták. A terület értékesítéséről szóló szerződés már emiatt is aggályos lehet, hiszen a polgári törvénykönyv szerint a résztulajdonosoktól – így a Stockton Zrt.-től is – nyilatkozatot kellett volna kérni arról, hogy lemondanak az elővásárlási jogukról. Ez pótolható, az viszont nem igaz – amit a kormányoldal állít –, hogy ez a nemzetközi szerződés ebben az esetben felülírja a hazai jogot. Már csak azért sem, mert a hivatkozott dokumentumban leszögezték: azt a „vonatkozó nemzeti jogszabályokkal (…) összhangban” kell értelmezni. Vagyis hiába hangoztatja bárki ennek ellenkezőjét, a magyar Ptk. szerinti elővásárlási jogot a két kormány között kötött megállapodás nem teszi semmissé.

Rendkívül lényeges,

hogy akik a hiteles ingatlan-nyilvántartásban tulajdonostársként szerepelnek, és ezáltal elővásárlásra jogosultak, meg kell, hogy kapják a tárgybani szerződést, és annak elválaszthatatlan részét képező összes mellékletét azzal, hogy a felszólítástól számított 15 napon nyilatkozzanak, a megismert feltételek mellett élni kívánnak-e a törvényben biztosított elővásárlási jogukkal. Tudni kell, hogy a Ptk. szerint ha több elővásárlásra jogosult tulajdonostárs az adott feltételek ismeretében élni akar az elővételi jogával, közülük a tulajdonos választ. Ezáltal előfordulhat, hogy hiába tesz érvényes nyilatkozatot a főváros cége, az eladó jogosult nem őt, hanem egy időközben tulajdont szerzett másik tulajdonostársat választani.

Mindazonáltal kérdéses,

hogy az MNV jogszerűen értékesített-e egy olyan területet, amelynek az állam mellett legalább két résztulajdonosa van, ám őket a tranzakcióról tudomásunk szerint nem tájékoztatták. Legalábbis Karácsony Gergely főpolgármester azt állítja, hogy az építésügyért is felelős miniszterrel Rákosrendező ügyében nem tudott érdemi tárgyalásokat folytatni. Így jó esélye lehet arra, hogy a kontraktust sikerrel támadhatja meg. A képet árnyalja azonban, hogy a főváros tulajdonolta cég – amely önálló jogi személy, és nem azonos a budapesti közgyűléssel – milyen feltételekkel élhetne az elővásárlási jogával. A magyar állam és az Eagle Hills Hungary Zrt. között kötött szerződés tartalmaz egy fontos kitételt: annak – az interneten általunk elérhetetlennek bizonyult – melléklete tartalmazza azt, hogy az arab befektető ötezer milliárd forintot szán a beruházás kivitelezésére. Ez a dokumentum szerint a kontraktus elválaszthatatlan része, tehát aki élni akarna az elővásárlási jogával, annak minden bizonnyal erre az összegre is kiterjedő bankgaranciát kellene nyújtania.

Másfelől felvetődik,

hogy a főváros egyik igen értékes 85 hektárnyi ingatlanegyüttesét nem lehetett volna versenyeztetés és minden egyeztetés nélkül 51 milliárd forintért elkótyavetyélni. Az üzlet már csak azért is aggályos, mert a vevőnek a vételárat 2039-ig kell kiegyenlítenie – feltéve, hogy a magyar kormány teljesíti többek között az önként vállalt jogalkotási kötelezettségeit. Például azt, hogy a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá minősítik, aminek az a következménye, hogy az arab befektető nagyjából azt csinálhat majd az általa megvásárolt területen, amit akar.

Végezetül álljon itt még egy idézet

A „projekt megvalósításához szükséges állami infrastrukturális fejlesztéseket (gyalogos felüljáró, vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztése, a vasúti pálya befedése arra alkalmas módon, hogy felette egy park kialakítható legyen, M1 metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút) [az állam] megvalósítja, és az ehhez szükséges forrást legalább 800 millió EUR becsült összeg erejéig biztosítja”.

Az olvasóra bízzuk, hogy döntse el:

• jó ötlet-e 51 milliárdért egy arab befektetőnek eladni egy szinte felbecsülhetetlen értékű fővárosi ingatlant, amelynek fejlesztéséhez mindannyiunk pénzéből mai árfolyamon 330 milliárddal járulunk hozzá?
• Vajon ki fogja élvezni ennek a luxusberuházásnak a hasznát?

Vessük figyelő szemünket Belgrádra! Az biztos, hogy nem az önálló lakásra vágyó fiatalok és a saját lakással nem rendelkező idősebbek járnak jól. Egy zuglói, akár százemeletes toronyház látványa viszont mindannyiunknak fájna. Bár a NER oligarchái zsíros megbízásokat nyerhetnének el a gigaberuházásban, ahol Trump-torony és muszlim imaház is létesülhetne…

Forrás