Banánköztársaság
Magyar György: a rendőrség villámgyorsasággal utasította el a recski sárlavina miatt tett feljelentést
A villámárvízre – vagyis vis majorra – hivatkozva a rendőrség villámgyorsasággal utasította el a recski sárlavina miatt tett feljelentést. De ez így szakszerűtlen és megalapozatlan. Szakértői vélemény nélkül, sajtónyilatkozatokra és korábbi engedélyezési iratokra hivatkozva a döntés elfogadhatatlan.
A villámárvízre – vagyis vis majorra – hivatkozva a rendőrség villámgyorsasággal utasította el a recski sárlavina miatt tett feljelentést. De ez így szakszerűtlen és megalapozatlan. Szakértői vélemény nélkül, sajtónyilatkozatokra és korábbi engedélyezési iratokra hivatkozva a döntés elfogadhatatlan. Ügyfeleink megbízásából irodánk büntetőeljárást kezdeményez.
Már korábban heves vitákat váltott ki a Kósa Lajos fideszes politikus jó ismerősének birtokába került recski kőbánya újra nyitása, amely a lakott területtől kétszáz méterre működik. Az első robbantások mindjárt pánikot keltettek az ott élők körében, mert erről állítólag nem tájékoztatták őket. Volt azonban lakossági közmeghallgatás, ám azon kevesen vettek részt.
Ne firtassuk tovább az előzményeket, hanem ragaszkodjunk a tényekhez
A bányatársaság a hasznosítható kőzet kitermelése érdekében a felesleges talajt elhordta, és a földet a település szomszédságában levő hegyoldalon rakta le. Mára kiderült, hogy ez a megoldás nem bizonyult túl sikeresnek. Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke ezzel kapcsolatban idén januárban felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem jó ötlet, mert a klímaváltozás miatt az időjárás egyre szélsőségesebbé válik, és a csapadékmentes időszakokat extrém mértékű eső követheti.
Ha ez megtörténik, a „földsáncot” a víz elmossa, és a környező területeket sárlavina fenyegeti.
Ez sajnos be is következett,
és a recski Hunyadi utca nagy részét június végén el is öntötte az ár. Ez vajon vis major, vagy a bányát üzemeltető cég felelősségi körébe tartozó mulasztás? A képviselő szerint aki
„egy lakóházak feletti, meredek hegyoldalra pőre földsáncot épít vagy engedélyez, az egyértelműen – a vonatkozó Btk.-paragrafust idézem – »más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki«”
Emiatt feljelentést is tett, ám a rendőrség azt villámgyorsan elutasította.
A szabadeuropa.hu kérdésére hangsúlyoztam:
objektív szakértői vélemény nélkül senki nem jelentheti ki, hogy a sárlavina nem vezethető vissza emberi mulasztásra vagy valamilyen más jogsértésre. Így meglehetősen abszurd a feljelentést elutasító határozat, amiben többek között sajtóhírekre hivatkoztak.
Ez olyannyira tréfás, hogy kommentálni sem érdemes
A „rendelkezésre álló adatok – a feljelentés, a médiában az esettel kapcsolatban megjelent híradások adatai, illetve az esettel kapcsolatos hivatalos tudomás – alapján megállapítható, hogy a recski bányaüzem az üzemeltetéshez szükséges engedélyek birtokában működik és tevékenykedik. A kármentésben részt vevő hatóságok szakemberei olyan körülményt nem észleltek, mely az eset kapcsán az emberi mulasztás, a gondatlan vagy szándékos foglalkozási szabályszegés gyanúját felvetné, így hatóságom felé jelzéssel nem éltek, feljelentés megtételére nem került sor”
– indokolta a döntést az egri rendőrkapitányság.
Azzal is érveltek, hogy a
„sárfolyam kialakulása egy előre nem látható és nem befolyásolható természeti jelenség, az úgynevezett »villámárvíz« következménye, amelyet a jelenség napján rövid időn belül esett extrém mennyiségű csapadék okozott. Ez a vis maior-helyzet a bányaüzem tulajdonosának, üzemeltetőjének fel nem róható, az elvárható gondosság tanúsítása mellett is elháríthatatlan helyzet volt”.
Tényleg az volt?
A helybeli lakosság is előre látta, hogy ebből baj lesz.
A bánya megnyitását 2021 decemberében engedélyező hatóság – a Heves Megyei Kormányhivatal – illetékesei ezért nagy valószínűséggel felelőtlen döntést hoztak.
A rendőrség határozata azért is aggályos, mert a szakértői vizsgálatok még folyamatban vannak, ahogyan ez kiderül a bányatársaság, az Andezit-Bau Kft. irodánknak küldött válaszleveléből. Mi is bekapcsolódunk ugyanis ebbe az ügybe a saját, sérelmet szenvedett ügyfeleink oldaláról, mert úgy látjuk, el akarják kenni a felelősséget.
Különálló feljelentésünkben a nyomozás elrendelését indítványozzuk, s a jogi érveinket az eljárást felügyelő illetékes ügyészséggel is ismertetjük, és ragaszkodunk szakértő kirendeléséhez, aki összeveti az engedélyeket a bányatevékenység megvalósítási folyamatával.
Érvelésünk szerint
a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságáról szóló rendelet alapján a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos baleset esetén az üzemeltetőnek kell helyt állnia a másoknak okozott kárért. Például a
„rézsű, homlok megcsúszása vagy hányócsúszás, ha az a bányaüzem műszaki üzemi tervében lehatárolt területén kívüli idegen létesítményt, berendezést veszélyeztet, vagy abban kárt okoz”
előírás alapján ezt a szabályt kell érvényesíteni. Senki nem bújhat ki a felelősség alól vis majorra hivatkozással.
A bánya is természeti kárról beszél,
de – amint arról irodánkat tájékoztatták – amennyiben felmerül a társaság felelőssége, szorgalmazni fogják a peren kívüli megegyezést. Ha ez tényleg így lesz, akkor nem kell a bírósági eljárásban felesleges köröket futnunk, és az ügyfeleink megelégedésével zárhatjuk le az ügyet.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….