Budapesti hétköznapok
Magyar Péter szerint sok az áradó Tiszán a nyílt-vízi úszóbajnok

Magyar Péter: Egyre több önjelölt szereplő próbál „együtt úszni az áradó Tiszával”, a független vagy magát függetlennek mondó sajtó pedig kritika és kérdés nélkül átveszi a különböző nagyotmondásokat – közölte a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.

Lépcsőzetes tagfelvétel
Magyar Péter a pártja által eljuttatott közleményében az áll, hogy a Tisza Pártnak jelenleg még csak 25 tagja van, de rövidesen megnyitják a lépcsőzetes tagfelvételt. A Tisza Szigetek jogi személyiség nélküli civil szerveződések mintegy 30 ezres tagsággal – ismertette. A Tisza Szigetek tagjai nem minősülnek a párt politikusainak – hangsúlyozta az elnök.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Példátlan
„A Tisza Párt nem bemondásos alapon választja ki a leendő országgyűlési képviselőjelöltjeit és a kormányváltás idején szükséges több ezer hazaszerető, képzett vezetőt és szakértőt, hanem egyedülálló módon, nyílt pályázaton”
– fogalmazott az elnök, hozzátéve, hogy az október 23-án elindított pályázatra már 2500-an jelentkeztek; a jelentkezési határidő november 20.
Sajtókritika
A közlemény szerint a független sajtó figyelmét máskor is elkerülik dolgok: amikor egy polgármester ( utalás Baranyi Krisztinára, szerk) hazugságokat terjeszt a párt fővárosi frakciójának döntése kapcsán, akkor azt forráskritika és kérdés nélkül lehozzák hangzatos címekkel, de amikor a diákszervezetek és a párt egybehangzóan beszámolnak a megoldásról és az igazságról, akkor azt már elfelejtik közölni.
„Sebaj, a lényeg, hogy árad a Tisza! Köszönjük az önkénteseink, a Tisza Szigetek és a rendszerváltó kártya tulajdonosainak önzetlen támogatását! Nélkületek nem sikerülne. Veletek együtt viszont fog”
– közölte az elnök.
Szerző
Friss
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára