Blogbazár
Magyarország, az új diktatúra
Diszkrét félhomály, üvegcsillár, tisztességesen öltözött férfiak és nők… Nem, ez a fotó nem egy párizsi bár a hatvanas évekből, hanem a pesti Anna presszó 1955-ből. Tehát még egy valóban brutális, tőrölmetszett sztálinista diktatúrában sem a túlélés volt az emberek egyetlen napi programja. Nézd meg annak az elől táncoló párnak az arcát. Rákosi és az ÁVH járt volna a fejükben? Őszintén, e fénykép láttán ki mondaná meg, hogy ebben a városban egy évvel később felkelés tört ki?
Ha a diktatúra már az utcán, a hétköznapokon is látszik, az Orwell Óceániája.
Meg ma, gondolom, Észak-Korea és talán Venezuela a kiürült üzleteivel. Normálisan a felszín olyan, mintha minden rendben volna.
Mint Budapesten, amely él, pezseg, száz és száz szórakozóhely, bulinegyed, a Dunán kishajók hozzák-viszik az esti díszvilágításban ragyogó főváros látványától lúdbőrös turistákat… és mégis megint diktatúrában élünk. „Korszerű”, huszonegyedik századi diktatúrában, de abban. Igen, van útleveled, szavazócédulád, tüntethetsz, csakhogy eközben, és ennek ellenére Orbán Viktor abszolút hatalomra tett szert, megszűntek hatalmának intézményes korlátai.
A miniszterelnök hatalma ma nagyobb és koncentráltabb, mint Rákosié vagy Kádáré volt,
és ezerszer nagyobb, mint bármelyik európai kormányfőé. Az egész országot érintő döntéseit egyszemélyben hozza meg, ehhez nem kell senkivel, a kormány egyetlen ágával sem egyeztetnie, mivel valamennyit ő kontrollálja. És mindent mást, és egyre többet. Csak az van, amit ő akar, és nincs, amit nem akar. Egy efféle kormányzás a legengedékenyebb definícióval is diktatúra.
Angela Merkel egész biztosan nem építtethetne mindenhova stadionokat, legkevésbé a saját háza mellé egyet, nem volna módja a sportot kiemelt „iparággá”, nyilvánítani, a parlament és a német társadalom jóváhagyása nélkül nem irányíthatna közpénzeket a német professzionális futballba; Emmanuel Macron nem vásároltathatná fel az ország összes vidéki lapját, és nincs módja francia vállalkozókkal finanszíroztatni a saját mániáit; Theresa May nem alakíttathatná át úgy a BBC-t, hogy az attól kezdve éjjel-nappal hazug híreket közöljön és gyártson, nem szervezhetne olyan propaganda hadjáratokat, amelyek a józan emberi ítélőképességet milliókban sötét és baljós vakhitté alakítják át. A dán, a norvég, a svéd kormányfő pedig egy napot nem élne túl, ha milliárdos állami megrendelésekhez juttatná saját gyerekét és annak házastársát.
Miként 2005-ben Stanislav Gross cseh miniszterelnök sem élte túl a lakásbotrányát, de ott nincs is diktatúra. Egy napilap kérdésére nem tudta megmagyarázni, honnan volt 1999-ben ötmillió koronája (kb negyvenmillió forintja) egy luxuslakásra, Prága Barrandov nevű elitnegyedében, mivel a képviselői fizetéséből erre nyilvánvalóan nem telt volna.
Magyarországon azonban ilyesmi elképzelhetetlen.
Már nincs független napilap, nincs kérdés, botrány, valamennyi intézmény, amely egy társadalom szabadsága szempontjából létfontosságú, már csak formailag független, a gyakorlatban Orbán Viktor ellenőrzése alatt áll. Magyarországon megszűnt a hatalmi ágak megosztása is.
Neki intézkedik a Frekvenciatanács, a Médiatanács, a Nemzeti Választási Iroda, a Költségvetési Bizottság, a Számvevőszék, minden lényeges dologban az ő javára dönt a Kúria, az Alkotmánybizottság, a köztársasági elnök, őt védi a legfőbb ügyész – a hatalma szó szerint korlátlan: azt hoz létre és azt szüntet meg, amit akar, rádiót, intézményeket – egyedül a CEU-val nem bírt eddig –, azt pénzel, amit akar és attól vonja meg a pénzt, amitől akar.
Ha egy általános iskolai tanárt a harmadik kerületben politikai indíttatásból kirúg az igazgató, megeshet, hogy a szerencsétlent egyetlen másik iskolába nem veszik fel, mert a Klik, amely a diktatúra, a totális kontroll egyik alapintézményévé vált, megakadályozhatja. Ezért retteg minden közalkalmazott, és ezt a félelmet a diktatúra oltotta beléjük. Orbán börtönök és fekete autó nélkül is „élet és halál” ura – s amíg hatalmon van, megfoghatatlan és elszámoltathatatlan.
Már évek óta erről kellett volna beszélni, és csak erről.
Radikalizmus gondolatban, nyelvben, tettben – csak ez menthetett volna meg bennünket. Nem örökké sunyin, hátsó gondolatoktól vezetve a megmaradt jogainkat hangsúlyozni, hanem azokat, amelyeket elvettek tőlünk: hétről-hétre egyre többet.
És nincs megállás, az orbáni diktatúra sosem áll le. A választások után jön a média, a civilszervezetek, az önkormányzatok és a bíróságok teljes összezúzása. Már bejelentették, és ebben az egyben hihetünk is nekik. Nem csak gyávaság, de tévedés is volt megpróbálni normalitást vinni egy abnormális politikai környezetbe. És ezért a tévedésért a diktatúrával fizettünk.
Annál hamarabb jön el az igazság pillanata, minél hamarabb kezded hirdetni az igazságot.
Azt, hogy az Orbán-rendszer nem illiberális állam, nem hibrid rezsim, nem maffiaállam, nem sérült jogállam… és végképp nem demokrácia, amit van képed azzal indokolni, hogy elmondhatod soványka kis kritikádat az ATV-ben. Vagyis addig nem fogunk megszabadulni ettől a vérszívó rezsimtől – az volna az igazság pillanata –, amíg nem vagyunk hajlandók az igazat és csak az igazat mondani. Azt, hogy Magyarországon diktatúra van.
Szerző
