Connect with us

Kerítésen innen

Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezében

Megosztás

A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség.

Megosztás

A második világháború vége óta nem volt ilyen törékeny helyzetben a sajtószabadság Európában, ezért mielőbbi határozott politikai intézkedésekre van szükség –figyelmeztetett kedden közzétett jelentésében az Európa Tanács (ET).

Tavaly 140 súlyos jogsértésről érkezett bejelentés

Az ET arról számolt be, hogy jelentősen romlott a médiaszabadság helyzete az elmúlt években Európában, tavaly mintegy 140 súlyos jogsértésről érkezett bejelentés az értékelés összeállításában részt vevő tizenkét nemzetközi újságíró-szervezethez.

Az újságírók elleni támadások száma folyamatosan emelkedik. Tavaly kétszer annyi halálos fenyegetést jelentettek, mint egy évvel korábban. Emellett sok riportert önkényesen tartanak fogva egyes országokban, új törvények szűkítik a hatóságok, a kormányzat ellenőrzését végző szabad sajtó tevékenységét, és több újságíró-gyilkosság ügyében továbbra sincs előrelépés a tettesek felelősségre vonásában.

A magyar sajtó helyzete külön is téma volt

Tájékoztatásában a páneurópai szervezet külön aggályosnak nevezte, hogy „Olaszországban kimagasló mértékben megnőtt a jelentett jogsértések száma, Magyarországon a média nagyon magas arányban koncentrálódik a kormánypárti oligarchák kezeiben, Törökország továbbra is az újságírók legnagyobb bebörtönzője a világon, Oroszországban pedig a kormány súlyosan korlátozza a szólásszabadság terét”.

Ezen négy országgal röviden önálló fejezetben is foglalkoztak a dokumentumban.

„A sajtópaletta 2010 óta történő jelentős átszabásával a magyar kormány mára uralja a média nagy részét, a kevés megmaradt független termék akadályok sorával néz szembe, például a hirdetési bevételek hiányával, a korlátozó szabályozási környezettel és a független újságírók hiteltelenítését célzó kampányokkal”

– írták.

A szólásszabadság kulcsfontosságú

A jelentésben felszólították a magyar hatóságokat a sajtószabadság tiszteletben tartására és védelmezésére, s ennek érdekében az érvényben lévő törvények és gyakorlatok felülvizsgálatára.

„Határozott és összehangolt politikai cselekvésre van szükség a tagországok és a szervezet részéről, hogy visszafordítsuk a sajtószabadság romlásának trendjét és erősítsük az újságírók védelmét” – hangsúlyozta Thorbjorn Jagland, az ET főtitkára.

„A szólásszabadság kulcsfontosságú az összes többi emberi jog érvényesüléséhez is, ezért nagy figyelmet kell rá fordítaniuk a tagállamoknak” – tette hozzá.

A jelentés elkészítésében tizenkét nemzetközi újságíró-szervezet vett részt, köztük az Európai Újságíró Szövetség (EFJ), a Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ), a Bizottság az Újságírók Védelméért (CPJ), az Európai Újságírók Szövetsége (AEJ) és a Riporterek Határok Nélkül (RSF).

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó

Gábor György: Lószart van itt sajtószabadság… közpénzekből megszerzett tévékkel, rádiókkal, újságokkal seftelgetnek!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük