Kerítésen innen
Már csak ez hiányzott: veszélyes kullancslegyek várják, hogy belénk csíphessenek
A kullancslegyek egy centiméternél is kisebb rovarok erős kitinvázzal rendelkeznek, főleg a háztáji állatok életét keserítik meg, de nem riadnak vissza attól sem, hogy embert csípjenek. Ezek csípése is lehet fertőző, ugyanúgy okozhat Lyme-kórt, mint az erdeiek. Ez szerencsére ritka, de olyan erőszakos rovarról van szó, amelyik ellen védekezni is nehéz.
Egyesítik a kullancs és a légy rossz tulajdonságait
Nem véletlen a kullancslégy elnevezés, az állatban ugyanis mind a kullancs, mind a légy rossz tulajdonságai helyet kaptak. A kullancs elnevezést a vérszívó tulajdonsága miatt kapta, de egyébként a légyalkatúak alrendjébe tartozik. Vannak köztük szárny nélküli és csökevényes szárnyú, illetve kiválóan repülő fajok is – írta az Agroinform.
A kullancslégynek olyan erős a külső burka, hogy sokszor még szétnyomni sem lehet. Ezen túl a rovarirtószerek ellen is védi ez a páncél, így pedig különösen nehéz ellene védekezni. Ráadásul egy agresszív rovarról van szó.
Hiába csapkodunk…
Általában a szőrös testrészekre megy, akkor hiába kapunk oda fejünkhöz, nem fog elrepülni. Ha elrepül is, akkor elrepül egy pár centire és visszamegy és bemászik,. Nagyon nehéz az aljzatból kivenni, mert nagyon erős kapaszkodó lábai vannak
– magyarázta az ATV híradó stábjának Májer József biológus professzor, a PTE tanára. Ennek a légynek a csípése kellemetlen bőrpírral jár, amely szerencsére ritkán, de járhat veszélyes következményekkel is. Előfordulhat, hogy maga a rovar hordoz olyan baktériumot, amely egész szervezetet érintő fertőzést hozhat létre. Ilyenkor a korai bőrirritációnak a kezelése gyulladáscsökkentő krémekkel, esetleg antibiotikumot tartalmazó krémekkel, fertőtlenítés, tehát magának a sebnek az ellátása lényeges.
A szakemberek szerint egyébként a kullancslegyekkel leginkább az erdei vadcsapásokon lehet találkozni. Ha valakit megtalálnak, biztos, hogy nem ússza meg csípések nélkül.
Friss
- Irán lassan magára marad az Izrael folytatott háborúban
- Iránymutató, fejtetőre állított költségvetés – kockás papíron számolva
- Orbán lecserélte Nagy Imrét Csurkára – Hétközi Lendvaiságok…
- Nagy Márton hiába kekeckedett: a kincstár visszautalta Budapest pénzét
- Kásler Miklóst Lezsák Sándor fideszes országgyűlés-alelnök lánya váltja a Magyarságkutató Intézet vezetői székében, de a kezét nem engedik el
- Orbán-kormány: ‘fogjatok le mert dolgozom’ – Tényleg ez a legnagyobb gond Magyaroroszágon?
- Novák Katalin ‘pokoli elmúlt másfél évéről’ beszélt – Eljött a rehabilitáció-idő?
- Magyar György: az ideológiai vérhányás helyett maradjunk a tények talaján: Deutsch Tamás hazudik
- Juszt László: olyan politika-kinevezett főbírónk van, aki egy egyszerű munkajogi pert is el tud veszíteni
- Lázár György: HungaroFest Toronto 2025 – leforgathatták volna statisztákkal az etyeki Korda stúdiókban is