Connect with us

Kerítésen innen

Már Mészáros Lőrinc gyerekei is egymilliót keresnek naponta

Megosztás

A Fejér-B.Á.L. Zrt. cég nevéből a B.Á.L. rövidítés Mészáros két lányát, Beatrixet és Ágnest, illetve fiát, Lőrincet jelöli.

Megosztás

A Fejér-B.Á.L. Zrt. nevű cég sikerre született, hároméves működése alatt eddigi 15 pályázatából tizenhármat meg is nyert, 70,8 milliárd forint értékben. Kettő értéktelenebbet bukott csak el, ezek összértéke 255 millió forint volt.

 

A cég alapítása után három hónappal már megnyert egy munkát: a Szombathelyi Püspöki Palota rekonstrukcióját 828 millió forint értékben. A West Hungária Bauval közösen végezhette el. Csak hogy értsük: a cégnévből a B.Á.L. rövidítés Mészáros két lányát, Beatrixet és Ágnest, illetve fiát, Lőrincet jelöli.

A cég nem vett vissza az iramból, nemsokára egy 137 milliós tendert nyertek meg a WBH-val, majd következett egy 2,5 milliárd forintos közbeszerzés. Jelenleg már 70,5 milliárd forinton áll a cég mérlege – derül ki az Átlátszó által közzétett kutatásból.

A Fejér-B.Á.L. Zrt. nyeresége az Opten adatai szerint 2015 óta összesen 1 182 milliárd forint volt, azaz Mészáros gyerekei 1 millió forintot kerestek minden nap a cégalapítás óta.

(Forrás: HVG)

Mészáros Lőrinc üzlettársának teherautói gyakran feltűnnek Orbán apjának bányájánál

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük