Connect with us

Banánköztársaság

Mártha Imre a kormánymédia össztüze alatt, de ki is ő? – Interjú és Gyurcsány Ferenc véleménye

Megosztás

Teljes pályás lejárató kampányt folytat az egyesített budapesti közműcég jelenlegi, az MVM Magyar Villamos Művek volt vezére, Mártha Imre ellen a fideszes és az állami média. Mártha szerint ennek során manipulált fotókat és hazugságokat alkalmaznak – az tény, hogy nem szegény ember, de mint mondta, vagyonát évtizedek alatt szerezte, a versenyszférában is.

Mártha Imre
Megosztás

Teljes pályás lejárató kampányt folytat az egyesített budapesti közműcég jelenlegi, az MVM Magyar Villamos Művek volt vezére, Mártha Imre ellen a fideszes és az állami média. Mártha szerint ennek során manipulált fotókat és hazugságokat alkalmaznak – az tény, hogy nem szegény ember, de mint mondta, vagyonát évtizedek alatt szerezte, a versenyszférában is.

„A kormányvezérelte média rám van állítva…”

hvg.hu: Az elmúlt hetekben elég sokat vádaskodott ön ellen a kormányközeli média.

Mártha Imre: Nekem az a nóvum ebben az egész lejárató kampányban, amit az elmúlt 20-25 évben még nem tapasztaltam, hogy a teljes kormányvezérelt média rám van állítva. Megdöbbentett, hogy a Petőfi Rádióban, egy állami tulajdonú zenei csatornán az óránkénti hírekben téma vagyok. A magyar közszolgálati televízió híradója és a teljes NER médiabirodalom foglalkozik egy magyar magánszeméllyel, aki nem politikus, soha nem is volt párttag sehol – nem indultam még egy önkormányzati képviselői vagy más politikai pozícióért sem, és nem is fogok.

hvg.hu: Láttunk azért elég komoly lejárató kampányokat. Például Spéder Zoltánra gondolok.

M. I.: Igen, Spéder hasonló volt. A magánéleti vájkálás miatt.

A fotóknak, amik rólam, a házamról, az autómról megjelentek, egy részét vagy titkos adatgyűjtéssel vagy megfigyeléssel szerezték.

A szabadidős képek zárt családi-baráti körben voltak a közösségi médiában megosztva, a terepi megfigyelés időpontjai pedig jól beazonosíthatóak. Az adatgyűjtés 2021 nyár végén, ősszel kellett, hogy történjen.

„Az én megbízatásom három fizikai helyszínhez kötődik a városban…”

hvg.hu: Leírták azt a vádat önnel kapcsolatban, hogy napi 2–3 órákat dolgozik. Mennyit szokott dolgozni naponta?

M. I.: Több mint tízet dolgozom minden munkanapon. Az én megbízatásom három fizikai helyszínhez kötődik a városban, az egyik itt a Főtáv-székház, a másik a belváros, a harmadik az FKF-székház. Lehet, hogy az egyik helyen vagyok 2 órát, a másikon 3-at, a harmadikon 5-öt. És tegyük hozzá, jogszabály volt róla, hogy a járvány miatt akit lehet, azt otthoni munkavégzésre kellett átállítani. Több ezer embert küldtünk haza hosszú hónapokra a járványhullámok során.

hvg.hu: A BKM élére való kinevezésekor számított rá, hogy így vagy akár ennél enyhébben támadni fogják?

M. I.: Számítottam támadásra, de arra, hogy a Petőfi Rádióban, az M1 Híradóban és a teljes KESMA-portfolióban zajlik heteken át – erre nem. Illetve arra nem, hogy ez a lejárató kampány magánéleti vonalon indul el. A nyaralásomban, szabadidőmben, vagyonomban való vájkálás meglepett.

A Cambridge-i Egyetem elvégzése óta, 25 éve dolgozom munkaviszonyban, ebből 20 évet felsővezetőként, Londonban, Budapesten, óriási közműcégeknél. Az elmúlt évtizedek felét a magánszektorban töltöttem. Ezzel a tapasztalattal álltam neki a budapesti Stadtwerke megalkotásának. E 25 év alatt elég tekintélyes fizetéseim, juttatásaim voltak. A családi cégünket 1997-ben alapítottam, ennek a vállalatnak komoly gazdasági teljesítménye volt az elmúlt 25 évben. A jelek szerint a Fidesz által festett társadalmi képbe nem fér bele, ha valaki több mint 20 sikeres évet lehúz a magán- és az állami szférában is dolgozva, közben a családjával együtt sikeresen működtet céget, majd ezután elvállal egy izgalmas feladatot önkormányzati cégek gatyába rázására.

hvg.hu: Mit ért „Fidesz” alatt? A párt politikusait, a médiáját vagy a szavazóit?

M. I.: Kimondottan a Fidesz- és kormánymédiára értem. A média azt sugallja: ha neked vagyonod van, ha neked szép órád van vagy szép helyekre jársz nyaralni, sikeres voltál nemzetközi cégek élén, akkor te utána nem lehetsz vezető önkormányzati céges, állami céges funkcióban.

Előállnak egy álszent képpel, hogy nálunk csak álszerény nincstelenek lehetnek vezetők.

A 25 év során adózott, bevallott magánjövedelmem, plusz a családi cégünk tevékenysége bőven fedezetet nyújt az általam folytatott életvitelre. Abból, amit a KESMA és a kormánymédia felsorolt, semmi sem az elmúlt két évben lett vásárolva. Sokan vélik úgy, hogy most elsősorban a NER-lovagok elmúlt 12 évben szerzett vagyonát, életstílusát próbálják velem relativizálni. Az elmúlt tíz év alatt az összes nyaralásom nem került annyiba, mint a NER kedvenc magángépével egy kör Budapest felett.

Persze ha úgy vesszük, van ennek a lejárató kampánynak pozitív oldala: afféle energetikai influenszerré emelt, a saját honlapom napi látogatottsága mostanában valószínűleg sok KESMA-médiumét meghaladja.

„Az elmúlt hetek fake news-kampányában egyetlen mondatot sem találtam, ami a BKM szakmai működését kritizálta volna…”

hvg.hu: Felmerült-e, vagy eljöhet-e az a pont, amikor felmerül a lemondása? Attól függetlenül, mennyi igazság van a támadásokban, a lejárató kampány kárt okoz önnek, a családjának, a BKM-nek, a városvezetésnek.

M. I.: Nem gondolkodtam ezen, mert az elmúlt hetek fake news-kampányában egyetlen mondatot sem találtam, ami a BKM szakmai működését kritizálta volna. A választásokig még száz nap van, a lemondásom sajnos nem állítaná meg ezt a mocskolódást. Akkor nem azt mondanák, hogy a BKM vezére, hanem hogy a BKM volt vezére, és ugyanúgy menne tovább.

Mártha Imre. Fotó: Fazekas István/hvg.hu

hvg.hu: Szaladjunk végig az ön ellen felhozott vádak listáján! Családi cégük, a Lázár Houses Kft. valóban nem végez tényleges tevékenységet, miközben milliárdos ingatlanvagyonon ül?

M. I.: A cég fő tevékenysége 25 éve ingatlanok vásárlása, átalakítása, hasznosítása. A cég birtokában 25 év után így ma van egy ingatlanportfolió, mivel az ingatlanokat elsősorban nem eladásra fejleszti, hanem saját kezelésre. A cégadatok természetesen nyilvánosak. Osztalékot is vettem ki a cégből, persze, hogy működik. A lejárató kampányban egyik nap azt írták, hencegek vagyonommal, a másik nap meg, hogy vagyont rejtegetek. Könyörgöm, most hencegek vagy rejtegetek?

hvg.hu: A Vitorláskikötő Zrt.-nek résztulajdonosa, a cégé a balatonalmádi kikötő, ahol az ön vitorlása is található.

M. I.: Igen, a cég működteti a kikötőt. Ebben a cégben nekem egész pontosan 3,4 százalék tulajdonrészem van közvetlenül és a Lázár Houses Kft.-n keresztül összesen. Ennyi. Ehhez képest leírták, hogy „övé a balatonalmádi kikötő”.

hvg.hu: A svábhegyi villa tényleg 2 milliárd forintot ér, és tényleg a Prisztás családtól vette?

M. I.: Prisztás József 1996-ban halt meg, amikor én egyetemre jártam Angliában. Magát a házat 2009-ben vette meg a családi cégünk egy magyar magánszemélytől 122 millió forintért. Fogalmunk sem volt, hogy több, mint egy évtizeddel korábban kié volt, de lényegtelen is. Méretéről szóló állítások megint csak ordenáré túlzások, a telekrészünk 1200 négyzetméter, a lakóház pedig 350 és nem 2240 négyzetméter, amit harsognak. Azt nem tudom, most mennyit ér, nem áruljuk. Jó környék, és amúgy biztos felment az értéke a közelmúltban, hiszen ahogy a sajtóban is megjelent, pár éve ide költözött Orbán Ráhel és Tiborcz István. Szoktunk integetni, nagyon rendes utcabeliek.

Fotó: Fazekas István/hvg.hu:  Mártha Imre. 

Teljes interjú a hvg.hu-n!

Gyurcsány Ferenc Mártha Imréről…

Mártha Imre kitűnő ember. Nem ismertem korábban közelről. Mert talán fura mostanság, én akkoriban is azt gondoltam, hogy a miniszterelnöknek nem kell káderezni mindenkit. Általános szakmai, emberi bizalom övezte, amikor a kormányunk alatt vezette a Magyar Villamos Műveket. Csak jót halottam róla, személyesen alig találkoztunk.
 
Az utóbbi pár évben újra figyeltem mit csinál Budapesten. Amit tett, az elismerésre méltó.
Lehet vele vitatkozni egy sor kérdésben. De tisztességes, felkészült, okos ember. Hazafi. Gazdag ember. Nagyon.
Nem az állam, nem a kormány jóvoltából. A tehetségéből. Nézzék meg az önéletrajzát. Nem egy Tiborcz.
Hogy mire használja magánvagyonát, ahhoz nincs közünk. Én több Mártha Imrét szeretnék -írja a DK elnöke közösségi oldalán.
 

 

Mártha Imre

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. csipetke

    2022.01.11 17:14 at 17:14

    Ha lesz egy kis ráérő időm, majd megsajnàlom. Sok-sok milliárdot ennyi idősen, tisztességes úton nem lehet összeszedni. Ennyivel jobb(?) nekünk csóróknak, hogy legalább nyugodtan alszunk. Nem kell attól félnünk, hogy váltságdíjért elrabolnak minket, a párunkat, a gyerekünket, az unokánkat. És nem cseszeget egy maffiabanda, amit fidesznek hívnak

  2. Gabó

    2022.01.12 00:11 at 00:11

    Terelés, terelés. Kiszemelnek valakit, össztüzet zúdítanak rá, aztán lehet csámcsogni rajta, ahelyett, hogy pl. a 40ezer magyar halottról, az elcseszett járványkezelésről, a Vollner – Pegazus – végrehajtói ügyről beszélnének. És lám, a média rácuppan a témára, kommentelünk, vitatkozunk valamiről, ami egyáltalán nem lényeges.

  3. Katalin Kovács

    2022.01.16 19:01 at 19:01

    Ami azt illeti mindig kell valakit gyűlölni a híveknek a fidesznél. Különben nem lehet egyben tartani a bandát

  4. Pingback: Újabb ártatlan állampolgár a kémfegyver célkeresztjében - Most városházi embert terrorizálnak Pegasus Tóni emberei - Pegazus Info

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük