Bulvár
Még egy nap kánikula
A kánikulának egyelőre úgy tűnik kifogynak a tartalékai és legalábbis néhány napra visszavonul, de azért hétfőn még lecsap.
A kánikula „farka”
Hétfőn sok napsütés mellett délelőtt jellemzően gyenge, délután mérsékelt gomolyfelhősödés várható. A reggeli, nyugati országrészt érintő zivatargócok még kora délelőtt elgyengülnek, majd ott is kitisztul az ég. A hőmérséklet ismét magasra emelkedik. Északon lesz a viselhetőbb, 31-34, délen az erősebb, 34-37 fok körüli hőség. Csapadék az ország legnagyobb részén nem hullik, de a délutáni gomolyfelhősödéssel nő a helyi, kis körzetet érintő, de akár heves zivatargócok előfordulásának esélye. A késő délutáni, esti időszakban, az ország nyugati felén látszik elsősorban esély kialakulásukra. Eközben este, a Dunántúl térségében feltámad és megerősödik az ÉNY-i szél. Éjjel, nyugaton még lehetnek elvétve csapadékgócok, illetve az északi határvidéken is kipattanhat egy-egy zivatargóc. Másutt gyengén vagy mérsékelten felhős, csillagfényes égbolt a valószínűbb. Az ország nyugati felén erős lökésekkel kísért ÉNY-i szél fúj. Keletebbre gyenge marad a légmozgás.
A régen várt változás
Kedden hidegfront érkezése alakíthatja időjárásunkat. Északnyugaton mérsékeltebben meleg, keleten és délen 30 fok feletti hőmérsékletű napra van kilátás. Változóan napos, délelőtt mérsékeltebben, délután erősebben gomolyfelhős időben, szórványosan, napközben kevés, majd este, éjjel nagyobb területen kialakuló záporokra, illetve elsősorban a Duna vonalától keletre heves zivatarokra látszik esély. A Dunántúlon egész nap élénk, erős ÉNY-i szél fúj.
Szerdán – növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de – előreláthatólag NY-K irányban áthalad felettünk a hidegfront és a vele érkező csapadékmező. Napközben, nyugat felől csökkenhet a felhőzet és a csapadék valószínűsége. Keleten viszont zömében felhős, záporokkal, zivatarokkal tarkított idő a valószínűbb. A hőmérséklet szeszélyesen alakulhat, a felhőzet és a szórványos csapadékgócok eloszlásának függvényében 23-30 fok körül.
Csütörtökre egyelőre a kelet felé távozó hidegfront mögötti tiszta, napos idő látszik kialakulni nyugaton felhőtlen, keleten gyengén gomolyfelhős égbolttal. Csapadék általában nem valószínű, bár keleten elvétve nem kizárható futó záporeső. Élénk, nyugaton olykor még erősebb ÉNY-i szél várható.
Pétekre és a jövő hétvégére egyelőre derült vagy gyengén fátyolfelhős égbolt melletti szikrázó napsütéses, csapadékmentes idő látszik a legvalószínűbbnek. A légmozgás gyengének ígérkezik, illetve a kezdeti É-as irányról D-ire fordulhat, mellyel ismét jóval 30 fok fölé melegedhet a térségben a hőmérséklet.
Szerző
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is