Kerítésen innen
Még egyet csavar a kormány az adóprésen

Egyes árucikkek esetében bevezetik az infláció követő automatikus adóemelést, ezzel tekerve még egyet az adóprésen. 2025-től a tervek szerint minden évben az infláció mértékével nő a szeszes italok, dohánytermékek és üzemanyagok tételes jövedéki adója, továbbá a gépjárműadó, valamint a regisztrációs adó is.
Az automatikus adóemelés
A tervek szerint 2024-et követően az érintett adók mértéke a tárgyévet megelőző évi adó mértékének a tárgyévet megelőző év július hónapjára vonatkozó, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett fogyasztóiár-index előző év azonos időszakához viszonyított változásával valorizált (azaz emelt) összege. (Az így megkapott új mértéket jellemzően adónként eltérően 1, 5, 50, 100 vagy 1000 forintra kerekítve kell megállapítani.) A konkrét új adómértéket a NAV-nak a tárgyévet megelőző év október 31-ig kell közzétennie. Mivel ezen az idén már túl leszünk, 2025-re december 15-ig kell kihirdetni az érintett adók jövő évi mértékét-írja a Blikk.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Az autósoknak fáj majd a legjobban
2024. júliusában 4,1 százalék volt a KSH által mért éves infláció, így a tervezett törvénymódosítás szerint az első évben ennyivel emelkednek az inflációkövetővé váló adók. Az automatikus inflációkövető adóemelés különösen az autósoknak fáj majd, mert a speciálisan rájuk kirótt közterhek közül az alábbiakban vezetik be először:
regisztrációs adó (személygépkocsikra és motorkerékpárokra fizetendő)
gépjárműadó
cégautóadó (2026-tól)
gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetéke (átírási illeték)
Hamvadó…
Az autósokat érinti a jövedéki adókra bevezetendő automatikus inflációkövető adóemelés is, hiszen a benzin, gázolaj és LPG közterhe ugyancsak a fentiekben ismertetett módon változik majd 2025-től. Ugyanez az inflációkövető adóemelés lesz érvényes jövő évtől a szeszes italok (sör, bor, égetett szesz) és a dohánytermékek tételes jövedéki adójára is – írja a Bank360.hu.
Friss
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…