Connect with us

Kultúra

Még mindig repül a bálna – Republic ’35

Republic
Megosztás

A Republic jövőre lesz 35 éves. A zenekar a jubileumot különleges koncerttel, számos vendéggel fogja ünnepelni 2025. február 1-én az MVM Dome-ban.

Cipő már az égből figyel

Az együttes komoly sikereket ért el az énekes-szövegíró, Bódi László, azaz Cipő vezetésével. Sikerük a frontember 2013-ban bekövetkezett halála óta is töretlen, azóta három stúdió- és két koncertalbumot készítettek – írták a szervezők az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

Sláger, sláger hátán

A születésnapi koncerten felcsendül valamennyi nagy sláger, de hallhatóak lesznek újabb sikerek is, így a Rajzoljunk álmokat, az Élni jó, az Odavisz a szél, a Balatoni lányok, vagy a hivatalosan még meg sem jelent Ki van a házban.
A pop és a rock határán működő Republic 1990-ben alakult, dallamos zenéjük, könnyen értelmezhető, ám szókimondó szövegeik az első lemez megjelenése, 1990 óta markánsan jelen voltak a magyar könnyűzenében. Legismertebb dalaik: Szeretni valakit valamiért; Neked könnyű lehet; Engedj közelebb; Repül a bálna; Ha itt lennél velem; A 67-es út; Kék és Narancssárga; Szállj el, kismadár.
A kilencvenes évektől folyamatosan növekvő népszerűségük olyan pályatársak elismerését vívta ki, mint Bródy János, Tolcsvay László, a Beatrice, a Bikini vagy Koncz Zsuzsa, ez többször közös produkciókban is megmutatkozott.

A régi és  az új Republic

A zenekar frontembere, szövegírója és számos dal szerzője 23 éven át Bódi László Cipő volt, aki 2013-ban hunyt el szívbetegségben. A csapatból nem sokkal később távozott a meghatározó zeneszerző, gitáros, Tóth Zoltán. 2014 óta a zenekart négyen alkotják: Boros Csaba (basszusgitár, ének); Patai Tamás (gitár, vokál); Halász Gábor (gitár, vokál); Nagy László Attila (dob).
A Republic eddig negyven lemezt adott ki, a legutóbbit 2019 novemberében Magyarazűrben címmel. Az együttes számos szakmai díjat kapott, minden lemeze magas példányszámban kelt el.

Ezeket olvasta már?

Szerző