Budapesti hétköznapok
Meghalt a néhai miniszterelnök özvegye – Legyen könnyű neki a föld!
Méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után vasárnap – életének 93. évében – elhunyt Horn Gyuláné, Horn Gyula néhai miniszterelnök özvegye – közölte ifjabb Horn Gyula hétfőn az MTI-vel.
Legyen könnyű neki a föld!
A közlemény szerint Horn Gyuláné – leánykori nevén Király Anna – a Vas megyei Duka községben született 1932. szeptember 18-án, egy kilencgyermekes, kisparaszti családban. Az 1950-es években költözött Budapestre, szövőgyári munkásnőként dolgozott, s emellett képezte magát, pénzügyi végzettséget szerzett. Nyugdíjba vonulásáig a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott – írta a család nevében ifjabb Horn Gyula.
Úgy folytatta, hogy Horn Gyulával 1956-ban házasodtak össze, s a házasságból két gyermekük született, Anna és Gyula.
„Ötvenhét éven át tartó házasságuk alatt megingathatatlan szeretettel állt férje mellett jóban-rosszban. Vele tartott számos külföldi kiküldetése során, majd diplomáciai karrierje s miniszterelnöksége idején is legfőbb támasza volt, és végül odaadóan kísérte őt végig a hosszú betegségen, egészen Horn Gyula 2013-ban bekövetkezett haláláig. Mindvégig őszinte hittel osztozott Horn Gyula szociális érzékenységében, s tevékenyen részt vett a néhai miniszterelnök által elindított karitatív kezdeményezésekben” – fogalmazott.
Az elhunytat a gyermekén kívül hat unokája és három dédunokája gyászolja – áll a közleményben.
VIA hiradó.hu.
<<< Olvasd cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Szerző
Friss
- Elgázoltak egy helyszínelő rendőrt
- Bolond lyukból: Trump bekebelezné Kanadát is
- Orbán Viktor és Bese atya nélkül, de megszentelve a Karmelita kolostor arra érdemes helységei
- Magyar Péter azt bizonygatta az ATV-ben, hogy vége az ‘egyszemélyes zenekar’ korszaknak
- Indiai karma-horoszkóp, egy eddig ismeretlen, furmányos megközelítés
- Ez az új kedvenc mémoldalunk! – kommentelték Nagy Márton -aki ugye nem humorista- matekját
- Hová tűnt Rákay Philip, csak nem ‘futni ment’?
- Egy teljes éves kampánnyal igyekszik rendbe hozni megtépázott tekintélyét a Református Egyház
- Magyar György: „Színház az egész világ” – Magyar Péter pedig kétségkívül az egyik főszereplő
- Szuverenitást Németországnak!