Kultúra
Meghalt Tompos Kátya – Legyen könnyű neki a föld!
Hosszan tartó betegség után, 41 évesen, péntek hajnalban elhunyt Tompos Kátya Jászai Mari- és Junior Prima díjas színművész, énekes – tudatta a család és Tompos Kátya menedzsmentje pénteken.
Hosszan tartó betegség után
„Mély fájdalommal tudatjuk veletek, hogy hosszan tartó betegség után Tompos Kátya Jászai Mari és Junior Prima-díjas színésznő, énekesnő ma hajnalban elhunyt, békésen távozott családja körében. Nagyon sokat jelentett számára, hogy betegsége hírére az ország egy emberként mozdult meg és fejezte ki támogatását valamilyen formában, ez a szeretet erőt adott neki és reménnyel töltötte ki utolsó heteit”
– írták.
Kátya útja
Tompos Kátya 1983. március 13-án született Budapesten. Édesanyja orosz származású. Gimnazista korában néhány évig Földessy Margit stúdiójába járt. 2001 és 2005 között a Színház és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakára járt. 2004-ben Edith Piaf Mylord című dalával megnyerte a színművészeti egyetem dalversenyét. Az egyetem elvégzése után 2005-2007-ben a József Attila Színház tagja volt, majd 2007-2008-ban a Bárka Színházban szerepelt. 2008 és 2018 között a Nemzeti Színház tagja volt. Országos ismeretségre tett szert a Vacka Rádió folytatásos mese hangjáték főszerepével.
Énekes szerepei is különösen figyelemreméltóak. Fellépett többek között Goran Bregoviccsal, a Budapest Klezmer Banddel, Hrutka Róberttel, valamint a Söndörgő zenekarral Indiában is. 2013 novemberében Keresztül Európán címmel jelent meg első szólólemeze, amely varázslatos zenei utazás Angliától Oroszországig, angol, francia, bolgár, magyar és orosz nyelven énekelt dalok.
Tompos Kátya több filmben is főszerepet játszott, látható volt a Valami Amerika 2-ben (2008), Poligamyban (2009), a Köntörfalakban (2010), Nőm, nejem, csajomban (2012), Coming outban (2013), Valami Amerika 3-ban (2018) vagy például a Most van most című filmben (2019).
Díjai
Munkásságát 2005-ben Máthé Erzsi-díjjal ismerték el. 2007-ben a Bárka Színházban a legjobb színésznő közönségdíját nyerte el. 2009-ben Gundel Művészeti Díjjal, 2010-ben Junior Prima Díjjal tüntették ki. 2014-ben Jászai Mari-díjat kapott. 2019-ben átvehette a Vidor fesztivál legjobb női szereplőjének díját a Varsói melódia címszerepéért.
Tompos Kátya külföldi gyógykezelésének finanszírozására gyűjtést, jótékonysági aukciót, koncertet, gálaestet is szerveztek, az összegyűlt összeg sorsáról később intézkednek – áll a közleményben
-írta meg a Blikk.
Frissítés!
A család és a menedzsment Kátya közösségi oldalán nyilatkozott:
„Kátya halála előtt rendelkezett azokról a lehetőségekről is, ha az összegyűlt összeg meghaladja a kezelése költségeit vagy – mint sajnos jelen esetben – ha nem lesz lehetősége befejezni. Mivel mindannyiunkat váratlanul érte, hogy Kátya bár keményen és kitartóan küzdött a betegséggel, mégis alulmaradt ebben az igazságtalan küzdelemben, nem volt lehetőségünk egyeztetni jogi és pénzügyi szempontból akarata kivitelezhetőségéről. Várhatóan egy hét múlva tájékoztatunk mindenkit az összegyűlt pénz sorsáról, illetve a megmaradt támogatás visszatérítésének lehetőségéről.”
Szerző
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő