Kerítésen innen
Meghekkelte a kormányt a kutyapárt – „Kémet” juttattak be oda, ahol a konzultációs íveket számolják
A kutyapárt bemutatta cáfolhatatlan bizonyítékát, hogy nyakon csípte a konzultációs hazugságot.
A legtöbb párt azt szeretné, ha a választók hozomra hinnének nekik. Igy van ez a Nemezti-Konzultációs ívek kiértékelése esetén is, illetve a „kutyák” valódi bizonyítékkal álltak elő és lebuktatták a kormányt.
A passzivista akciója
Egyik passzivistánk rendhagyó kísérletet végzett el január második felében az aktuális, “szuverenitásvédelmi” Nemzeti Konzultáció kapcsán. Ennek során egy Apple AirTag-et helyezett a válaszborítékjába, hogy nyomon követhesse annak útját. Mindezt azért, mert érdekelte, valójában hová is tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel ezeket konkrétan.
-áll hivatalos oldalukon.
(Az AirTag egy apró, bárki által beszerezhető eszköz, amely Bluetooth technológiát használ a közelben lévő Apple eszközökkel való kommunikációra, így segít megtalálni a tárgyakat. Ez nem egy titkosszolgálati eszköz, hanem egy egyszerűen használható, mindenki számára elérhető technológia.)
Indul a mandula!
A passzivista, a meghosszabbított postára adási napon indította útjára a küldeményt, ami annak rendje és módja szerint időben megérkezett rendeltetési helyére a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Csata utcai telephelyére, ahol a kiértékelés zajlott.
Útvonal:
- Január 17-én még Alsóörsön “aludt” a levél.
- Január 18-án délután a Magyar Posta budaörsi levélelosztó üzemében jelentkezett be. Egy hétig nem mozdult, de folyamatosan jelezte, hogy ott van.
- Január 26-án reggel (amikor a konzultációt lezárták, az eredményeit már közzétették!!), a boríték még mindig ott, a postán volt.
- Ugyanezen a napon mozgásba kezdett, először egy budaörsi McDonald’s étterem környékén jelentkezett be, (utólag is jó étvágyat kívánunk a posta szállítóknak) amajd továbbhaladt a Göncz Árpád városközpont felé.
- Végül január 26-án reggel 8:30-ra ért el a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. Csata utcai telephelyére,
“Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet!”
Mindez azt jelenti, hogy a kormány a nemzeti konzultáció végeredményét úgy jelentette, be, hogy bizonyíthatóan, legalább egy válasz nem került elszámolásra, márpedig ha egy ilyen jól dokumentált eset is történt, az jogosan veti fel a kérdést, hány ehhez hasonló bújik meg a az olyan fontos Nemzeti konzultáció feldolgozásának hátterében. Ezek után több mint jogos a kutyák kérdése:
…valójában hová is tűnik az a közel hárommilliárd forint közpénz, amibe a konzultáció kerül, illetve hol is dolgozzák fel ezeket konkrétan.
Szerző
Friss
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
- Időközi óbudai rárepülős – Amikor nem árad a TISZA
- A posta és a kormány cinikus összefonódása, újabb gyakorlatra hívja fel a figyelmet a DK
- Időjárás: ma még „úgy ahogy”, de kedden…..
- Meghalt egy 16 éves lány – Halálos baleset Zalában
- A tanult embert nem lehet egy tál pörkölttel megvenni – Bogdán László ösztöndíj átadása Cserdiben