Banánköztársaság
Megtudtuk, miért mondott le váratlanul Csák János miniszter – Cseri László szemüvegén keresztül az élet Orbániában
Az ország legnagyobb és legszebb turulmadár szobrát állíttatta fel a kulturális kormányzat Pécs főterén
Brit kutatók szerint a szobor harmonikusak illeszkedik a város szövetébe, és arra biztatják a kormányzatot, hogy további turulokat helyezzen el a Jókai, a Kossuth és a Kórház térre, a Dóm térre pedig minimum kettőt.
Békamenet
Ismeretlen egyensúlyozó művészt kapott lencsevégre egy szemfüles fotográfus Pécsett a Király utcában
Naponta hat órán át gyalogol a kötélen oda-vissza, s mint elmondta, ebből szeretne ezentúl megélni, semmi egyébhez nincs már kedve.
A kor színvonalának megfelelően
korszerűsítették a pécsi Zsolnay-negyedben álló, 18 éven felülieknek készült fülledt erotikájú díszkutat, Apáti Abt Sándor 1907-ben készített mázas pirogránit alkotását.
Mozgólépcsővel könnyítik
meg a turisták és a nyugdíjasok feljutását a pécsi Zsolnay-szoborhoz, ahol közkívánatra egy kis Nemzeti Dohánybolt is várja őket.
A magyar szülőktől származó amerikai King Kongot szerződtetett Pécsre a belügyminisztérium
azért, hogy a június 9-i választásokon kialakuló esetleges zavargások során segítsen a kínai rendőröknek helyreállítani a rendet. King Kongot az FBI képezte ki, öt perc alatt képes egy ötezres tömeget egyedül feloszlatni.
Pécs városa megvásárolta Michelangelo Mózes szobrát,
amelyet a Szent Ferenc templomban helyeztek el. Azért volt időszerű a vásárlás, mert már több mint egy hete derítette ki a Magyarságkutató Intézet, hogy mindenféle mendemondával ellentétben Mózes Pécsett született, a Ferences templomban keresztelték meg, a Tízparancsolatot tartalmazó két kőtáblát pedig a Misináról hozta le.
Olajággal a szájában,
békegalambként járja az országot Orbán Viktor, tiltakozva a háború ellen. Első röppályája végén Pécsre érkezett, sokáig körözött a főtér felett, majd visszaröppent felcsúti galambdúcába.
Rendkívüli közgyűlést tart a pécsi képviselő-testület,
mert ma reggel óta egy marslakó követeli, hogy június 9-én őt válasszák meg polgármesternek, ellenkező esetben óránként felfal egy szűzlányt. Mint sajtótájékoztatóján elmondta, a honvágy hozta haza, hiszen pécsi anyától és felcsúti apától származó kipcsak ősei mindössze 100 millió évvel ezelőtt menekültek el a Földről a világuralomra törekvő nyugat-európai dinoszauruszok elől.
Óriáskoponyát találtak a régészek Pécsett egy Jókai téri ásatás során
A Magyarságkutató Intézet szerint a református létére hithű katolikus kipcsak óriás, Küklopsz Béla koponyáját lelték meg, aki időszámítás előtt 6542. december 24-én, szenteste fejvesztve menekült az ateista belga hordák elől Pécs térségében.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
- Érdekli az ‘Orbán-kormány őszödi beszéde’? – Csütörtök reggel 9-kor meghallgathatja!
- Magyar Péter levelet írt Manfred Webernek – vagyis inkább a nyilvánosságnak, hiszen akár meg is dumcsizhatták volna…
- A jó öreg „hátranyilazós” magyar virtus! – A kormány 750 millió eurós ‘megoldjuk okosba’ próbálkozása
- ‘Csippantás’ helyett jön a papíros, Orbán nyugdíjasbarát változata
- Háborús vészhelyzet Ráckevén
- Ha hiszed, ha nem, 6 csillagjegy már júniusban arathat