Connect with us

Kerítésen innen

Mennyiért vagy ekkora bunyesz? – érdeklődtek Apáti Bence hajdan volt táncostól, jelenlegi Megafon-celebtől

Megosztás

Elégtelen fölé érdemjegy is túlzásnak tűnik a Megafon-iskola dotált kiképzettjei teljesítményét látva az iskolának, ahol trenírozták őket. Ezúttal Apáti Bence süllyedt -ha lehet esetében ilyenről beszélni- olyan szintre, amit még a követői sem hagytak szó nélkül.

Megosztás

Elégtelen fölé érdemjegy is túlzásnak tűnik a Megafon-iskola dotált kiképzettjei teljesítményét látva az iskolának, ahol trenírozták őket. Ezúttal Apáti Bence süllyedt -ha lehet esetében ilyenről beszélni- olyan szintre, amit még a követői sem hagytak szó nélkül.

„…központilag kiadott megafon-szöveg…”

Elképzelik a szitut, ahogy blokkolás után leül a delikvens az íróasztalához és rákattint a „pár szóval gyűlöltessünk” mappára megnézni, hogy mi az aktuális ukáz? Értelmezés után felpörögnek az események és ontja az egyszerűagyú mondatokat szakmányban egészen amíg meg nem szólal a kolomp, ami a jól végzett munka végét jelzi. Ekkor „hősünk, vagy hősnőnk” összecihelődik és elindul a bölcsibe/óvodába/iskolába -ki, hová- a gyerekéért, akinek elmeséli, mi minden történt vele reggel óta.

Apáti Megafon-talpasnak ma lesz mivel dicsekednie…..

Azt írta a „jóember” a közösségi oldalára, hogy

A hozzászólásokból….

„Elég egyértelmű ebből a kérdésfeltevésből, hogy leginkább neked”

„A Tivadajnak. Mostanában szar évei vannak.”

„Ez a központilag kiadott megafon-szöveg leginkább a közízlésnek. Lassan nagyobb jelentősége lész pár fanyalgó kommentnek mint a kijutásnak.”

„Mi köze van a focinak, vagy más sportnak a politikához ???? Csak a fideszesek viszik bele a sport bármely firmályába a saját ideológiájukat, és ha valaki kritikát fogalmaz meg a leginkább favorizált sportra, a focira, az csak libsi( számukra az egyik legfőbb szitokszó ) lehet.”

„Ez egy erős tipp lesz! Sztem.az utóbbiaknak! De egye csak őket a rosseb!”

„Most érkezett a hír, libsik sorban akasztjàk magukat.”

„A balett mester újabb ostoba kérdése hogy az ilyen miért nem balettozni tanul?”

„A libsiknak , tombol náluk a gonoszkodás , ennyit róluk ”

„A JÓL fizetett parazita, ellenzéki politikusoknak minden magyar siker és eredmény nagy fájdalmakat okoz, bármiről is legyen szó!”

„A hazátlan libsiknek! tehát a helyes válasz a B.”

„De beteg a gondolkodásotok. Beragadt a libsi látom, épp úgy mint a főninek . Képzeld, vannak a libsiken kívül mások is. Hidd el, a libsi olyan kis izé, hogy képes örülni ennek is .”

„Nem tudsz csak simán örülni, te szerencsétlen?”

Úgy tűnik, ma a Momentum a soros….

A kollégák is kaptak posztolni valót:

…vagy a másik…

Deák-talpas sem rest….

…és, hogy mennyiért?

Pontos számot persze csak a delikvensek tudják, amihez csak annyiban van közünk, amennyiben a köz pénzéből jópofiznak. Némi támpont lehet a hír, miszerint az eddig a napig 8.000 millió közforintot benyelő a szuperkórház „építését irányító cég”, amiből egy kapavágás sem valósult meg, havi apanázst biztosított Kocsis Máté feleségének és a Megafon agytrösztjének, feltehetően nem az „üvegzseb” program keretében. Hogy milyen oskolát kell elvégezni a rátermettséget bizonyítandó, azt nem részletezték.

Szerző