Kerítésen innen
Merkely Béla: 99 százalék, hogy lesz itthon második hullám
A SOTE rektora szinte biztos benne, hogy a koronavírus-fertőzésnek lesz második hulláma Magyarországon. Erről Merkely Béla az ATV Heti Napló Sváby Andrással című műsorában beszélt. Ezzel együtt szerinte még egyszer nem lehet úgy lezárni az országot, mint az első hullám időszakában.
Akkor beszélhetünk fertőzési hullámról, ha a vírus reprodukciós rátája tartósan nagyobb 1-nél, vagyis ha egy megfertőzött legalább 1 vagy annál több új beteget generál.
Merkely szerint a vírusnak nem jó a nyári nagy meleg,
de hangsúlyozta: nincs ellentmondás eközött és az Öböl-menti országok nyári, riasztó mutatói között, hiszen itt a forróság elől zárt térbe, légkondicionált épületekbe menekülnek az emberek, ezekben a terekben pedig nyáron is terjed a vírus, ott viszont, ahol kontinentális nyár van, és az emberek sok időt töltenek a szabadban, valóban visszaszorult a fertőzés.
Merkely Béla szerint Magyarországon még a vírus elterjedésének korai szakaszában idején bevezették a korlátozásokat, amikor nagyon kevés fertőzött volt. Mint mondta: valamivel később, amikor külföldről sokan hazatértek Magyarországra, a fertőzések száma megemelkedett, de összességében végig alacsonyan maradt.
Ami az első hazai hullámot illeti,
Magyarországon a közösségi térben és magánháztartásokban nagyon alacsony volt a vírus aktivitása
– hangsúlyozta Merkely Béla.
a 14 év fölötti magánháztartásokban élők közül 56000 igazolt fertőzött volt a négy orvosi egyetem és a KSH reprezentatív mérése szerint.
Ami a halálozási mutatókat illeti, a 65 év fölöttiek körében 1-2 százalékos volt a halálozási mutató, 65 alatt viszont bőven 1 százalék alatt volt.
Ha nem hozzák meg időben a korlátozásokat, sokkalta súlyosabb járvány lett volna Magyarországon
Elmondása szerint több tényező is befolyásolja a második hullám időpontját, amit még nem lehet pontosan meghatározni.
Ha lehűl a levegő, a gyerekek iskolába mennek, a szülők zárt térben dolgoznak, az felgyorsíthatja a fertőzés terjedését.
Az országot nem lehet még egyszer úgy lezárni, mint tavasszal.
Az idővel futunk versenyt, hiszen még nincs kész a vakcina, a nyájummunitástól még nagyon messze vagyunk.
A hőmérséklet és a fertőzés közötti összefüggést mutatja
a húsüzemekben tapasztalható fertőzések, ahol egyetlen szuperfertőző is tömeges fertőzést idézhet elő. Ami a szuperfertőzőket illeti:
nagyjából minden 10 fertőző között 1 szuperfertőző van, aki átlagosan 20 további embert fertőz meg. Az újonnan megfertőzöttek 80 százalékáért szuperfertőzők felelnek.
Lesz második hullám, de nem tudni mikor,
mert nem tudni pl. hogyan változik az időjárás, de a fejlemények nagyban függenek attól is, hogy mennyire fogadja el és tartja be a lakosság a vírus terjedésének lelassítása érdekében hozott intézkedéseket, amelyekkel késleltethető lehet a második hullám akár addig is, amíg a vakcina nem érkezik meg.
a maszkhasználat fontos azért, hogy ne fertőzzünk és ne fertőződjünk meg.
Ami az iskolakezdéssel kapcsolatos fejleményeket illeti,
Merkely Béla szerint jó lenne, ha lenne iskola és mindenképpen legyen egyetem. Ezzel együtt valószínűleg figyelni kell arra, hogy bizonyos létszám, azaz 100 vagy 200 fő fölött ne legyenek előadások, és ezekben
az intézményekben fontos lesz a maszkhasználat és a kézmosás komolyan vétele.
A SOTE-n megtartották a doktorrá avatást,
de karonként, és volt, ahol még a karokat is kettéválasztották, az általános orvostudományi karon például külön avatták doktorrá a magyar és a külföldi hallgatókat.
Ami az esetleges vakcinát illeti,
Merkely Béla nem tenné kötelezővé a vakcina beadását,
a 65 év fölöttiek és az orvosok esetében érdemes elgondolkodni hogy erősen ajánlott legyen a vakcina.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy
a gyerekek körében itthon nem volt súlyos koronavírus-eset.
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára