Kerítésen innen
Mert mi mindig mindet „túlmozgunk”: újévi beszédhegyek az MTV-n
Nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy az átlag magyar állampolgárnak (ha van ilyen) az, hogy ki mond beszédet a királyi televízióban az újév első perceiben, nem tartozik a legfontosabb problémái közé.
Neki nem is, de a hatalom képviselőinek, na ez már más kérdés
Amióta Sulyok Tamás köztársasági elnök bejelentette, hogy az „újévi beszéd” ezután karácsonykor lesz, úgy repültek rá politikusaink az üresen marad időpontra, mintha benne lenne az alkotmányban, pardon alaptörvényben, hogy ekkor beszédnek kell lenni és punktum, mert ha nem… Azt most hagyjuk, hogy a távoli múltba vész az az időpont, amikor utoljára volt valami veleje is egy ilyen megszólalásnak, hiszen leginkább csak állhatatos képű közhely-felmondók rabolták az időt, leginkább saját, valóban fontos munkáik elől, amikhez végül is egész ciklusuk alatt hozzá se szagoltak.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
A gordiuszi csomó átvágása: egy beszéd helyett legyen hat!
Addig addig „törpöltek” az MTV túlfizetettjei, vagy a Karmelitából jött a parancs, kitudja, amig úgy érezték, tizenkilencre lapot húznak és egy helyett 6 azaz hat beszédet gyártottak le méghozzá a már igazoltan NER-hű celebritásokkal:
-
- Miklósa Erika, a kislányától vezérmondatot ami így szólt: „Kedves emberek! Szeressétek egymást! Hallgassátok meg a másik embert”.
- Bodrogi Gyula: színművész a köszöntőjében boldog új évet, bőséget, békét, szeretetet kívánt, majd azt kérte, hogy senki ne feledje, hogy a mese a legszebb ajándék.„Mesét mondani, mesét hallgatni egész évben nagy szeretettel lehet. Sziasztok!”
- Ekler Luca paralimpikon „Azt gondoltam, hogy nem tudom felülmúlni az előző éveket, viszont ebben az évben mégis sikerült. (…)A párizsi paralimpián távolugrásban megvédtem a címemet és egy aranyérmet hozhattam el, valamint 400 méteres síkfutásban Európa-csúccsal, egy ezüstéremmel zártam. Hihetetlen volt, nagyon hálásak vagyunk a magyar paralimpiai csapat nevében az egész éves szurkolásért. Nagyon remélem, hogy ez 2025-ben is ki fog tartani, és én is közelebb kerülök ahhoz a 6 méteres álomhatárhoz, amit már évek óta kergetek. Ezúton is köszönjük a szurkolást, tartsanak velünk a továbbiakban is, és kívánok minden kedves nézőnek boldog, békés új évet!”
- Szarka Tamás énekes, zeneszerző a világ magyarjaihoz szólva kijelentette, hogy már attól is meghatódik, ha „rátok gondolok, ha csak magunkra gondolok”. „Arra a bátor, végtelenül tehetséges, a sok ezer éves, gyönyörű, patinás kultúrát viselő népre, amilyet még egyet itt, Európában keresve sem találni. Most az új év első perceiben nézzünk hátra, hogy tanuljunk, nézzünk előre, hogy álmodjunk és nézzünk egymás felé, hogy közeledjünk. Az Isten áldása legyen rajtunk. Mindenekelőtt békében, egészségben és az összetartozás csodájában”
- Mező Misi zenész szerint ha egy szóval kellene jellemeznie a 2024-es évet, az a hála lenne.„Hálás vagyok a zenei dolgaimért, a tévés dolgaimért, hálás vagyok a jézusi sorozatért, hogy egy pici reményt tudunk adni az emberek életébe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy nem megváltani szeretnék a világot, ugyanis azt már megtette az Úr Jézus, hanem rámutatni a Megváltóra.„Én hiszem azt, hogy ebben tudunk segíteni ezzel a fantasztikus műsorral. Amit szeretnék kérni, tapasztalni, megélni a 2025-ös évben, az az egymás felé fordulás. Ne szekértáborok alakuljanak ki, és ne falakat építsünk magunk köré, hanem hidakat”
- Nagy László kézilabdázó arról beszélt, hogy egy új év kezdete mindig olyan, mint egy nagy mérkőzés első sípszava: tele várakozással, izgalommal és hatalmas lehetőségekkel.„Az elmúlt évben voltak pillanatok, amikor úgy éreztük, emberhátrányban játszunk, de ahogy mindig, most is bebizonyítottuk, hogy küzdeni tudunk és sosem adjuk fel” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a sport megtanította neki, hogy a legfontosabb győzelmek nem a trófeákban rejlenek, hanem azokban a pillanatokban, amikor kitartottunk, és együtt sikerült valami nagyot alkotni.„Hiszem, hogy az új év mindannyiunknak tartogat ilyen győzelmeket. Bármi jön is 2025-ben, legyen bennünk bátorság, hit, és az a híres magyar küzdőszellem, amelyet a világ minden pontján ismernek és tisztelnek. Emeljük fel a poharunkat a jövőre, és kezdjük ezt az új mérkőzést egy hatalmas lendülettel. Boldog, sikeres és emlékezetes új évet kívánok mindenkinek! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, ria, ria, Hungária!”
Szerző
Friss
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?
- Csekkold, hogy a tiéd köztük van-e: 5 csillagjegyre élete legjobb nyara vár….