Kerítésen innen
Meserádiót indít a közmédia, ezúttal hiánypótló módon gyerekeknek – Hiszen a felnőtteknek szánt évek óta „sugároz”
Remek ötlettel állt elő a közmédia, online meserádiót indít srácainknak Csukás Meserádió címmel, amiben a publikus terveik szerint gyermekdalokat, hangjátékokat, mondókákat közvetítenek majd. Remélhetőleg reklámmentes lesz az adó és nem kell két Süsü-rész között a háborús veszélyhelyzet legújabb teóriáját hallgatniuk a kicsiknek.
Csukás Meserádió
A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író szellemi öröksége előtt adózó, Csukás Istvánról elnevezett meserádió kínálatában kiemelt szerepet kapnak a magyar mesék. Többek között gyermekdalokat, hangjátékokat, mondókákat közvetítenek majd. A szórakoztató, ugyanakkor értékadó és a gyerekek érzelmi, értelmi fejlődését szolgáló tartalmak elérhetővé teszik a barátságos, biztonságos és egyben edukatív online rádióélményt a nap 24 órájában
– írták közleményükben.
Csak legyen felnőtt, aki odakapcsol….
A világ minden pontjáról elérhető Csukás Meserádió olyan tartalmakat közvetít, amelyek máshol nem elérhetőek, hiszen az MTVA Archívuma felbecsülhetetlen értékű, kifejezetten gyermekeknek szóló tartalommal rendelkezik. Klasszikus mesék, kiemelkedő művészek előadásai szólalhatnak meg így, akiket ma már csak archív anyagokból ismerhet meg a következő generáció. Magyarország új gyerekrádiója reklám nélküli, életkornak megfelelő, erőszakmentes saját gyártású és környezettudatos gyerektartalmakat, továbbá gyermekdalokat, hangjátékokat, mondókákat, verseket, komolyzenei „kakaókoncerteket” is nyújt az online térben.
Külön érdekesség, hogy az esténként jelentkező mesesávban híres művészek, ismert emberek tolmácsolják majd kedvenc történeteiket a gyermekeknek.
A Csukás Meserádió a www.csukasmeseradio.hu oldalon hallgatható, valamint IOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is elérhető szeptember 1-jétől – zárul a közlemény.
„A meserádió csatornahangjaként a csodálatos hangú Gubik Petra hallható, aki reggeltől estig kedvességekkel és gyermekeknek szóló érdekességekkel mulattatja a hallgatókat. Említettem már, hogy a rádiónknak két házigazdája is van? A délelőtti bejelentkezéseiről és hatalmas jókedvéről híres tündérlány, Pipacs Panka (Korcsog Laura) és nagy tudását magába tartani nem tudó hangvarázsló: Hangszín Maxim (Szabó P. Szilveszter) várja éjjel-nappal a tudásra és mesékre éhes rádióhallgatókat.”
-írják a honlapon hozzátéve:
„A gyerekek úgy vannak a mesékkel, mint Gombóc Artúr a csokoládéval: rajonganak értük! Nálunk rengeteg féle mesét találsz: kerek mesét, szögletes mesét, hosszú mesét, rövid mesét! S hogy miért kínálunk a hallgatóinknak ennyifélét belőle? Hát azért, mert minden gyermek más és más. Valaki a népmeséket szereti, nekik a csatornánk Cifra palota című mesesávját ajánljuk! Valaki a hosszabb, klasszikus meséket kedveli, a Hófehérke és a hét törpét, például. Ők a Meséből mesébe mesesávban találnak majd rá a kívánt történetre. Rádiónkban a nap minden szakában találhatsz kedvedre való tartalmakat, hiszen számos mesesorozat, esti mese, környezettudatosító történet, verses mese, nyelvtörő és mondóka kerül sugárzásra éjjel és nappal. Két mese között gyermekeknek szóló klasszikus és kortárs zenéket hallgathatunk, elérve ezzel azt, hogy mindig megmaradhasson a játékos és változatos hangvétel.”
Csak drukkolni tudunk, hogy a fenti klassz ajánlaton túl legyen olyan szülő, nagyszülő is, akinek eszébe jut ezek után, hogy elővegyen egy könyvet és saját maga olvasson esti mesét a kicsiknek, esetleg fejből egy lemenőre szabott kis remekkel ringassa álomba a kicsit.
Szerző
Friss
- Horoszkóp azoknak aki szeretnének túllátni a karácsony napjain
- David Pressman: ez egy rendkívüli ország, és egy olyan ország is, ahol a demokráciát a kleptokrácia teszi próbára
- Sehol a Fülöp-Csizi-Cséplőné-Menczer fidesz-kommandó? – érdeklődött egy hozzászóló Szentkirályi gyermekotthon-látogatása kapcsán
- Orbán a lovardában: Martonyi János munkája egylényegű Széchenyi István és Andrássy Gyula országépítésével
- Nettó 1.000.000.- forint a nyomravezetőnek! – Felismeri?
- Orbán „fekvőrendőr” minőségében Szijjártó-szájjal vétóztatott az uniós szavazáson
- Schmidt Mária: nem látom azt, hogy Orbán megszakítaná azt a 26-ban már 20 éves hagyományát, hogy nem vitázik miniszterelnök-jelöltekkel
- A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
- Közlemény van róla: ellenszavazat nélkül jóváhagyva a 15. szankciós csomag – Oroszország hadviselő képessége szűkítve
- Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál – Egyenes ági rokonok és házastársak között is!