Sport
Messi fontos gólt szerzett Londonban
Az FC Barcelona 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, míg a Bayern München 5-0-ra legyőzte a meccs jelentős részében emberhátrányban játszó Besiktast.
A londoni találkozó első félidejében jelentős mezőnyfölényben futballozott a vendégcsapat, ennek ellenére a hazaiak támadtak veszélyesebben, Willian kétszer is a kapufát találta el. A Barcelona egyetlen kísérlete sem ment kapura.
A második felvonást némileg veszélyesebben kezdte a katalán együttes, gólt azonban a Chelsea szerzett, Willian harmadik kísérlete már utat talált a hálóba.
A spanyol csapat 13 perc után egyenlített Lionel Messi révén, akinek ez volt a kilencedik mérkőzése, de csak az első gólja a Chelsea ellen. Az ötszörös aranylabdás argentin támadónak harminc lövésre volt ehhez szüksége a londoniak ellen. Találatához a londoniak elképesztő védelmi hibája is kellett. Az argentin csatárnak a 122-ből ez volt a 61. olyan BL-meccse, amelyen betalált.
Az este másik mérkőzésén korán emberhátrányba került Münchenben a Besiktas: a török együttes védői eladták a labdát a 16. percben, a kilépő Robert Lewandowski átesett a becsúszó Domagoj Vida lábán, a horvát válogatott védőt pedig kiállította a játékvezető.
Bár mezőnyfölényt ki tudott alakítani emberfórban a bajor gárda, sokáig úgy tűnt, gól nélkül vonulnak szünetre a csapatok. Azonban Thomas Müller két perccel a félidő vége előtt közelről bevette a törökök kapuját, ez pedig nem sok jót ígért a Besiktasnak, ugyanis a Bayern legutóbbi 61 olyan tétmérkőzésén nem kapott ki, amikor a német csatár gólt szerzett (58 győzelem, 3 döntetlen).
A fordulást követően Lewandowski szabadrúgásánál a kapufa még megmentette a vendégeket, ám néhány perccel később éppen a lengyel támadó tálalt tökéletesen Kingsley Coman elé, aki közelről nem hibázott. Már 2-0-ra vezetett a Bayern – korábbi két találkozásuk alkalmával, az 1997/98-as kiírás csoportkörében a németek otthon és idegenben is ilyen végeredménnyel győzték le ellenfelüket.
Hogy ezúttal nem így történt, arról Müller gondoskodott, aki egy újabb közeli helyzetet értékesített. A jó formában lévő bajorok fokozatosan felőrölték tíz emberrel futballozó ellenfelüket, a hajrában Lewandowski kétszer is betalált, így a müncheniek nem sok nyitott kérdést hagytak a visszavágó előtt.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
Chelsea-FC Barcelona 1-1 (0-0)
London, Stamford Bridge, 37 741 néző. Vezette: Cüneyt Cakir (török)
Gól: Willian (62.), illetve Messi (75.)
Chelsea: Courtois – Azpilicueta, A. Christensen, Rüdiger – Moses, Fabregas (Drinkwater, 84.), Kanté, Marcos Alonso – Willian, Pedro (Morata, 83.) – E. Hazard.
FCB: ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Busquets – Rakitic – Paulinho (Vidal, 63.), Iniesta (André Gomes, 90+2.) – Suarez, Messi.
Bayern München-Besiktas 5-0 (1-0)
München, Allianz Arena, 70 000 néző. Vezette: Ovidiu Alin Hategan (román)
Gól: Müller (43., 66.), Coman (53.), Lewandowski (79., 88.)
Kiállítva: Vida (16.)
FCB: Ulreich – Kimmich, J. Boateng, Hummels, Alaba – Javi Martinez – James (Robben, 44.), Vidal (Tolisso, 83.) – T. Müller, Coman (Ribery, 81.) – Lewandowski.
Besiktas: Fabri – Adriano, Pepe, Vida, Caner (Gökhan Gönül, 69.) – Hutchinson, Medel (Arsslan, 85.) – Ricardo Quaresma, Talisca, Babel – Vagner Love (Tosic, 57.).
A visszavágókat március 14-én, szerdán rendezik.
(MTI)
Szerző
Friss
- Emberek az emberekért – Utcára tett gyerekek és Iványi Gábor mellett tüntettek
- Zsírosdeszka-kötelék: Magyar Péter és Mráz Ágoston közös nevezője
- Kitüntették a magyar sakkozót – Polgár Zsuzsa a sportág legjobb női edzője
- BKK: változás a főváros tömegközlekedésében, és most nem az árvíz miatt
- Árvíz után a világ – Ezt kell tenni, ha levonul a víz
- Leáll a Telekom – Fontos tennivalók várják az ügyfeleket
- Lévai Anikót „gátonhagyták” – Nem irigyeljük a sofőrt…..
- Ön szerint Putyin minisztere Szijjártó-nézőbe jött, vagy fricskát mutatva szövetségeseinknek, az EU-ba?
- Még jó, hogy Orbán kitalálta a TAO-t, különben mi lenne a Mészáros-féle Felcsúti focistaképzővel – 43-an támogatták adójuk egy százalékával
- Közlöny van róla: 130 pontos Orbán-lista arról, amire nem ad pénzt a regnáló kormány